Perényi Tamás DLA köszöntője

Ybl-születésnap – 2011. április 9.

Sok szeretettel üdvözlök mindenkit, mindenekelőtt Szmodits Júlia építész asszonyt, az Ybl Egyesület elnökét, s engedjék meg, hogy köszöntsem a friss Ybl-díjas kollégáimat, Fejérdy Péter, Hőnich Richárd, Nagy Csaba és Rostás László építész urakat. Ötödik társukként köszönettel és megilletődve fogadtam a felkérést a mai rövid beszéd megtartására, s miközben a mondatokat fogalmaztam, sokszor rájuk gondoltam.

Hálás dolog Ybl Miklósra emlékezni – hatalmas életmű, mindenki által elismert életpálya. Egy építészt a tervei, a megvalósult munkái, azaz az alkotásai minősítenek, Ybl megítélése e tekintetben egyedülálló: mind a kortársak (legyenek azok építészek vagy laikusok), mind pedig az utána jövő generációk egyöntetű magasztalással értékelik a munkáit. Azon ritka kivételek közé tartozik, akik próféták lehettek saját hazájukban. Szakmagyakorlásának ötvenéves évfordulóját az egész magyar közélet ünnepelte, nem volt olyan korabeli újság, mely nem a legnemesebb szavakkal illette munkásságát, az évforduló ünnepében az akkori társadalom minden méltósága részt vett. Alkotásainak zöme ma is áll, a stíluskorszak, melyben élt, viták tárgya, műveinek értéke nem megkérdőjelezhető.

Életrajzában vannak olyan elemek, melyek – az épületeitől függetlenül – különös értéket jelentenek számomra. Ybl személyének kortársai által való értékelése nem csak az Ybl által tervezett házak minősége alapján történt. Pollack Mihály így ír az Ybl-nek adott ajánlólevelében: „…alulírott ezennel tanúsítom, hogy ugyanő a fent nevezett időben mind viselkedésének legmagasabb erkölcsiségével, mind legszigorúbb becsületességével, kitartó szorgalmával és ügyességével legteljesebb megelégedésemet és szeretetemet kiérdemelte…” Négy évvel később Heinrich Koch bécsi építész szintén egy Ybl-nek kiállított ajánlólevélben az építészi dicséreteket követően így méltat: „…úgyhogy én az igazság iránti legszigorúbb kötelezettségemnek eleget téve Ybl Miklós urat fenti tulajdonságaiban a legszívesebben ajánlom, és az ő nemes erkölcsi karaktere iránti legteljesebb elégedettségemet fejezem ki…”

Fenti ajánlólevek birtokában, kitűnő iskolák elvégzése és számtalan tanulmányút bejárását követően, Ybl jelentkezett a pesti építőcéhbe, de kérelmét nem kevesebb, mint 16 hónapi várakoztatás után elutasították. Az akkori viszonyok közt (1842-ben járunk) ez nem volt meglepő döntés, a céh keményen védte érdekeit, nem akart konkurenseket engedni soraiba. Nem tudjuk mi volt Ybl reakciója a várakoztatásra, majd az elutasításra, csak sejthetjük keserűségét. Szófukar ember lévén alig maradt valami az utókorra beszédeiből, írásaiból, szavajárása volt, hogy „amíg megmagyarázom, addig megcsinálom”. A felvételi fiaskóra adott válasza közvetetten mégis érzékelhető: a munka, mert bár nem dolgozhatott önállóan a városban, társulnia kellett olyannal, aki a céh tagja volt, mégis rengeteg terv és megépült ház jellemezte ezt az időszakot.

Évekkel később gróf Károlyi György, Ybl rendszeres megbízója, Ybl részére átadott bizonyítványát így fejezi be: „…én fent nevezett urat, mint hozzáértő, szorgalmas és rátermett építészt, minden helyen csak ajánlani tudom, és bizonyított ügyessége mellett nem tétovázom a legjobb bizonyítványt ezennel kiállítani erkölcsi magatartásáról is…”

A Magyar Mérnök és Építész Egylet megalakulását követően, melynek első elnökéül Ybl-t választották, a korabeli újság így ír: „…Az eszme meg van pendítve, a gép mozgásba téve, s a közönség, de kivált fővárosunk örömmel üdvözölheti az új vívmányt, melyre sehol nagyobb szükség nem volt, mint nálunk, hol az építészek közti szolidaritás, a művészi összhang hiánya építkezéseink rendszertelenségén, közpályázatoknál elkövetett hibák – s ennélfogva az ezek iránt támadt bizalmatlanság –, határozott terv és művészi öntudat nélküli alkotásokban már eddig is sajnos, s nehezen orvosolható nyomokat hagyott…”.

Ybl az egyletet ennek megfelelően irányította: az anyagi gondokat személyes hozzájárulásával enyhítette, a fiatalok pályázati díjait sok esetben saját pénztárcájából fizette.

Halála után, életművének méltatása mellett Schmidt Frigyes bécsi építészeti főtanácsos megkérdezte: vajon az emberi élet mit érne, ha az idealizmus nem emelné a lelkét a mindennapiasság gyarlóságai fölé?

Újra elolvastam az idei Ybl-díjasok, ötünk laudációjának szövegét: szépen megfogalmazott mondatok az épületeink, az azok által bejárt életút dicséretével. Elolvastam a tavalyi és tavalyelőtti díjazottak laudációit is, a szövegek tartalma hasonló: dicséret a magas színvonalú építészeti teljesítményért. Méltók vagyunk-e Ybl örökségére a szakma által is elismert szép házainkkal? Általánosságban: értelmetlen-e manapság erkölcsről, becsületességről, nemességről beszélni?

Azt mondtam, nem tudom, okozott-e keserűséget Ybl-nek a céh elutasítása. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha igen is, a méltóságán ez változtatott. Ez a tartás, s a fenti ajánlólevelekből idézett tulajdonságai legalább olyan erős tartópillérei életének, s így életművének is, mint építészi kvalitásai.

Ybl szerencsés korban alkotott: meghatározó nagy középületek, templomok, kastélyok, bérházak épültek a kiegyezés előtti és utáni években. Nem hasonlítható az akkori kor fellendülése a mostani időszak megtorpanásához. A kisebb építészeti feladatok azonban összevethetőek a nagy elődök meghatározó épületeivel, de tiszteletet csak akkor kaphatunk majd az utánunk jövőktől, ha tartásunk, méltóságunk függetlenné válik a minket körülvevő aktuális viszonyoktól.