Megnyitó beszéd, 2015. január 22.

Dr. Szaló Péter

Tisztelt Elnök Asszony, tisztelt Főpolgármester-helyettes úr, Excellenciás urak, kedves jelenlevők!

Pontosan egy évvel ezelőtt, a Bakács téri templomban, a Magyar Kultúra és halála napján megilletődve hajtottunk fejet Ybl Miklós emléke előtt.  Akkor azt mondtam, hogy „Nem a fájdalom hozott ide bennünket, hiszen a szeretet hálója már igencsak vékonyka egy évszázad múltán és a személyes kapcsolat hiányában. A tiszteletadás vágya és kötelessége hozott ide, hogy fejet hajtsunk előtte, a magyar építészet e kimagasló alakja előtt. Alkotásai a magyar építészet legbecsesebb emlékei, a főváros arcának meghatározói.”


Akkor már hosszú ideje intenzíven készítette elő Szmodits Júlia asszony, az Ybl Egyesület elnöke az emlékévet, melyek során Ybl életművét, mint közismert tényt kezeltük. Építészként, várostervezőként, érdeklődő emberként sokan hittük azt, hogy ismerjük Ybl Miklóst és munkásságát. De ez az egy év rácáfolt erre a hiedelemre. Nap, mint nap többet és többet tudtunk meg róla, családjáról és múltjáról, tanulmányairól és küzdelmeiről, szerénységéről és tehetségéről,  munkabírásáról  és személyiségéről, elkötelezettségéről és magyarságáról. És a morzsákból összeállt egy kép, egy nemcsak tisztelhető bálvány képe, hanem egy szerethető emberé. Mert csak az válik valóságosan létezővé számunkra, akiről képünk van, csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk. Az emlékév egyik nem tervezett eredménye, hogy a 200 éve született mester valóságossá, megfoghatóvá, mi több szerethetővé vált számunkra.
Ahogy a munkássága is. Tudtuk persze, hogy a Bazilika, tudtuk, hogy az Operaház, tudtuk, hogy a Várkert bazár, tudtuk, hogy paloták sora mind-mind az ő keze munkája, de nem tudtuk, hogy amit ismerünk, az csak töredék. Töredéke életművének, még ha azok a legcsillogóbb darabok is.
Nem láttuk együtt, hogy mi mindent alkotott. Tizenegy reprezentatív középülete közül csak egy a régi Képviselőház. Tizenkét ismert temploma közül csak egy a Bazilika, de hát Nagycenktől Fótig hány lenyűgöző templomot épített még?  Az Andrássy Egyetemnek helyet adó Festetich palota csak egy reprezentatív palotái között. Hány bérház mellett sétáltunk el, melyekről nem tudtuk, hogy Ybl alkotása? Unger Henrik bérháza is csak egy ezek közül. De hála az Ybl egyesületnek, ma már emléktáblák tudatják a polgárokkal, hogy ki is az alkotójuk. Tervezett szállodát, fürdőt, szökőkutat, ivócsarnokot és vízesést.
És nem csak Budapest arculatát formálta építészeti formavilága szerint, hanem a vidékét is.
Békéstől Borsodig, Lovasberényről Nagykárolyig. Kastélyokat épített vagy éppen átalakított, magtárakat és lakóházakat, síremlékeket és szobortalapzatokat tervezett. Tervezett és művezetett, képes volt az építés teljes folyamatának kézben tartására.
Épületei hallatlan letisztultak. Nemesek, talán ez a legjobb szó rájuk. Nemességükhöz méltó bejáratuk van, a külsőt és belsőt méltóképp összekötően. Homlokzatai kiegyensúlyozottak, és ha csak átépítenie is kellett a századokon keresztül toldott épületeket, azokat is egységessé tudta tenni.
Fenséges tereket alkotott. Tudta, hogy az építészet lényege a tér. Látszólag felesleges tereket alakított ki Fehérvárcsurgó oszlopcsarnokától a Vámházéig, melyért sokan megszólták, de ezek az egyszerűbb anyaghasználat mellett is pompás térélményt adnak ma is.
Mindezen alkotásait megismerve valami többlet rajzolódott ki bennünk: Ybl több mint egy tiszteletre méltó építész, több mint egy tekintélyes életmű: ő és amit létrehozott az jelenti számunkra a XIX századot. A XIX század millieau-jét, életmódját, hangulatát, arculatát mind Budapesten, mind vidéken. Kortársait nem feledve, hiszen csak az marad fenn, aki a korszellemben él, annak levegőjét szívja és annak teremtője.
Mi emlékezők, jelenlétünkkel bizonyítjuk a halhatatlanság tényét, hogy Ybl Miklós mestert művei kiemelték az időből, a mulandóságból. Ybl életművének egy egész évet szenteltünk, hogy személyét és jelentőségét felismertessük az ország egészével. Mindezt elsősorban Szmodits Júlia asszonynak, az Ybl Egyesület elnökének köszönhetjük, aki évek óta fáradhatatlanul küzd e nemes célért. Köszönet érte!
A mai nappal az emlékév lezárul és kijelenthetjük, hogy rendkívül eseménydús évet áll mögöttünk. Épületlátogatások, konferenciák, kiállítások, filmek és kiadványok sora tette emlékezetessé az évet. Így a mai szertartás hálaadás az emlékév sikeréért!
Hála mindazoknak, akik hozzájárultak az emlékév bármely eseményéhez! Hála a főszervezőnek, Júliának munkájáért, az álmatlan éjszakákért, a felbecsülhetetlen munkáért és energiáért, amivel ma is összehozott bennünket!
Hogy hálaadásunk teljes legyen, mondjuk együtt: Gratias agamus Domino Deo Nostrum!

2015. január 22.