Hild József

Hild József
(1789, Pest – 1867, Pest)

Építészeti képzését már gyermekkorában megkezdhette, hiszen édesapja, Hild János mellett tanulhatott. Később a bécsi Művészeti Akadémia hallgatója lett, aminek elvégzése után az Esterházy-család udvari építésze, Charles Moreau mellett dolgozott Ausztriában. Édesapja 1811-es halálát követően folytatta az általa megkezdett munkákat. Nem sokkal később három évre Itáliába távozott, megfordult Rómában, Nápolyban, Firenzében is. Az 1820-as évektől a korszak legfoglalkoztatottabb pesti építésze-építőmestere lett, a klasszicista pest városképét talán legjobban meghatározó egyéniség, több száz építési engedélyt adtak ki a nevével. Legjelentősebb munkái közé tartozott az 1945 után lebontott pesti Széchenyi téri Lloyd-palota, a József Attila utcai Derra-ház. Egyházi épületei közül kiemelkedik az esztergomi bazilika befejezése, valamint a pesti Szent István-bazilika építésének megkezdése, melynek tervezését halálát követően Ybl Miklós veszi át.

Kövessen minket!

Képeinkből

Virtuális séták

YBL MIKLÓS (1814 – 1891) ARCHÍVUM