Nemrégiben baráti társaságban ismét szó esett az építészetről. Tudván, hogy építész vagyok, a megjegyzések éle, a kérdések felhangja mind korunk építészetének minőségére irányult. Mondanom sem kell, hogy az egyébként világlátott, olvasott, tájékozott ismerőseim szinte kivétel nélkül negatívan értékelik kortárs építészetünket, de ha egy lépéssel tovább megyünk a kortárs művészetek jelentős részét is. Amikor megkérem őket, mondják már meg, vajon miért ez az ellenkezés korunk építészetével szemben, a sztereotíp válasz, mert nem szép!

Néhány évvel, évtizeddel ezelőtt naivan arra gondoltam, hogy idő múltával megszokják és megértik az emberek, hogy miért ilyen az építészet Magyarországon, Európában, világszerte. Miért egyformán modern és mégis más.

Erről azonban szó sincs, érezhetően egyre nagyobb a szakadék a megvalósult épületek és az azt használók között. Sajnos ez érthető magyarázható módon a művészetek értékelésénél is, a klasszikus, mindenki által ismert, sokszor látott, hallott, elfogadott művek jelentik az etalont. Ami ettől eltér zenében, képzőművészetben, irodalomban, szobrászatban, építészetben, nehezen érthető, mint ahogy környező társadalmaink, életformánk, értékrendünk jelentősen, sokszor alapjaiban változott.

Érdekes, hogy senkiben sem merül fel ugyanez a gondolat a jó minőségű, tökéletes technikai hátteret biztosító gépkocsik megjelenési formájával kapcsolatban, amely minden esetben a benne rejlő technikai szintet tükrözi. Furcsa lenne, de hasonló technikai szinttel rendelkező, mai kor használati értékeinek megfelelő épületek barokk, reneszansz vagy klasszicizáló stílusban épülnének.

Mindezt előre bocsátva szeretném kiemelni ennek a díjnak a jelentőségét, mely az építés folyamatában közreműködők által létrehozott eredményekről, azok értékeiről beszél. Az ácsceruza nyomot hagy az építőanyagon, a fán, a téglán, betonon és adott esetben a papíron is. Milyen jó, hogy ez a díj azt illeti meg, aki ceruzával olyan nyomot kíván hagyni, amely az olvasóban is nyomot hagy.

Az előzőekben szándékosan használtam az építést, mint fogalmat és nem a kivitelezésről és tervezésről beszéltem, mert ez a kettő együtt lehet csak egy tökéletes egység, melynek nyomán megépül a ház. És akár tetszik, akár nem, ezek a házak – itt különösen a minden szempontból jó minőségűekre gondolok – korunkban épülő műemlékek, hiszen a kor múlásával az elmúlt korok technikai, gazdasági, társadalmi, művészeti hátterét, alapját rögzítik.

Nagyon fontos tehát, hogy mi, akik hiszünk abban, hogy szakmánk, mint az ácsceruza az anyagon, nyomot hagy környezetünkben, történelmünkben, megtegyünk minden azért, hogy a jelen kor társadalma is minél intenzívebben ismerje fel az értékeket, és ha nem is megszereti, de legalább elfogadja a megvalósult környezetet.

Akik e díjban részesülnek, akik az Ezüst Ácsceruza tulajdonosai lehetnek megtettek mindent azért, hogy érthetőbbé, elfogadhatóbbá, szerethetőbbé váljék az építés, azaz az építészet és az építőipar.

Engedje meg, hogy ennek a néhány gondolatnak a jegyében megnyissam ezt a mai díjátadást és egyben, mint minden alkalommal megköszönjem a díj alapítóinak, a Komjáthy házaspárnak, hogy a rendelkezésükre álló eszközeikkel ezt megtették, és évről évre érvényt szereznek az előbb említett gondolatoknak és magatartásformák elismerésének.

Ezek után engedjék meg, hogy ismertessem az ez évi Bíráló Bizottság névsorát:
Aczél Gábor – a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
Bálint Imre DLA – a Budapesti Építész Kamara képviseletében
Csontos Csaba – a Magyar Építész Kamara képviseletében
Kassai Ferenc – a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke
dr. Komjáthy Attila építész – a Honi Művészetért Alapítvány alapítója, az Alapítvány kuratóriumának alelnöke
Martinkó József építészetkritikus
Mélyi József művészettörténész
dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor – az Építéstudományi Egyesület elnöke
Patartics Zorán – a tavalyi év Ezüst Ácsceruza díjasa
Pásztor Erika Katalina DLA – építész, médiaművész, az Építészfórum főszerkesztője
Sáros László DLA – a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
Tolnay Tibor – az ÉVOSZ elnöke, a díj fővédnöke

2012. december
Bálint Imre DLA