részlet a momus.hu-n megjelent interjúból:

„…Az egyik ilyen Építészeti munkássága mellett zenei-hangi kísérletekkel, elektroakusztikus zeneművek komponálásával és előadásával,  mozgásszínházi művek, videó-művek, TV – műsorok, dokumentumfilmek alkotásával is  foglalkozik          próbálkozásom még 1994-ben, a Bartók Szeminárium egyik zárókoncertjén történt. Egy dieffenbachiát (buzogányvirágot – a szerk.) szemeltem ki dieffenBACHia című kísérleti darabom virtuális cselló-testéül. A kilenc perces performansz J. S. Bach No1. G-dúr szóló csellószvitje Prelude-jének mintavett hangjaiból épült fel, melynek megszólaltatásához tucatnyi mozgásérzékelőt használtam, s ezeket szereltem a növény vaskos szárára. Nagy előszeretettel használom a közönséges virágcserepeket is. De megszólaltattam már bádogkannát, üvegpalackot, tojásszeletelőt, kenyérpirítót is – a sor szinte végtelen. Ilyenkor nemcsak a tárgyak hangjai, hanem a hozzájuk köthető emóciók, asszociációk is nagy szerepet játszanak. A tárgyak hangjainak beemelésére kínálkozó fontos lehetőség – sokszor élek is vele – a hangmintavételezés. A sokféleképpen hangzásra bírt hangszerek, tárgyak hangmintáival ezután – a mai hangprocessziós eljárások segítségével – korlátlan lehetőségek nyílnak. Elképesztő új hangzások nyerhetők – melyek még őrzik az eredetüket. Kedvelt eljárásom az így nyert digitális hangokkal feljátszott szekvenciákkal együtt megszólaltatni az eredeti forrás-hangszert….”

image004