Hetek óta rendezem tizenegy év kiállításainak megnyitószövegeit, munkámat segítő társaim, a közreműködő színészek, zenészek névsorát, miközben mind egy feneketlen zsákból ömlenek ki az adatok mellett felejthetetlen, szebbnél szebb emlékeim. Emlékek a kiállítások anyagának hosszú gyűjtési periódusairól, előkészületeiről, a kiállításrendezés időszakáról és a megnyitók hangulatáról. Jó tudni, hogy a felidézett építészekről és életművükről, művészekről és alkotásaikról, a kiadott ismertető füzeteink, könyveink témairól cikkek jelentek meg, beszélgetéseket, rácsodálkozásokat és újrafelfedezéseket ébresztve. Szeretnem, ha ez az összefoglaló könyv megerősítene, nem volt hiábavaló meggyőződésemből fakadóan múlni nem tudó, értékeinket megismertető, megőrző munkám. Hiszem, hogy sikerült kiállításról kiállításra bizonyítani, mennyi maradandót teremtettek az előttünk járok. Őriznünk kell ezeket az értékeket továbbadva megbecsülésük és védelmük kötelezettséget a minket követőknek. Összefoglaló kiadványunk szerkesztése összegzésre késztet, mialatt újraélem tizenegy év száztíz kiállítását. Közel egy évszázad mestereinek életművet feltáró kiállítások, hivatásunkhoz kapcsolódó fotógyűjtemények, építészeink es soproni képzőművészek grafikaiból es akvarelljeiből rendezett tárlatok emlékeit nézegetem. Jó érzéssel rendezem sorba a kiállítások gazdagságunkat bizonyító dokumentumait. Büszkeseggel nyugtázom, hogy galériánkhoz kapcsolódik – kiállításaink és könyvkiadásunk mellett – építesz társadalmunk lelkiismeretet évtizedeken át bántó mulasztás megkésett jóvátétele: többéves előkészítő munkánk eredményeként 2010. április 6-an ünnepelhettük tizenhét méltatlanul mellőzött, korát meghatározó építőművész életművet elismerő Posztumusz Ybl Miklós-díj ünnepélyes átadását a Magyar Tudományos Akadémián. A megkésett elismerés fontosságát munkásságukat bemutató kiadványunkkal es vándorkiállításunkkal hirdettük. Teljes csak akkor lehet az összegzés, ha a meg nem valósult jogos vágyamról, reményemről is szót ejtek. A HAP Galéria megnyitásakor azt ígértem, egy korszerű, méltó körülmények között működő építészeti múzeum teszi majd megnyugtatva a mi kiállítóterünk bezárását. Sajnos ez a régen várt jogos igényünk a mai napig nem teljesült. A helyzet az utóbbi években – a távlati tervek ismeretével együtt – nem javult, napjainkra riasztóan romlott. Szeretnem a kiállításaink anyagát, a ma névleges múzeumban levő, most méltánytalan körülmények között raktározott építészeti hagyatékokkal együtt, egy megfelelő épületben, biztonságban tudni. Ha ez a legrövidebb időn belül, az elmúlt tizenegy évi munkám elfogadásaként teljesülne, nyugodtabban zárhatnám be a HAP Galériát. Kívánom, veszítse el könyvem bevezetőjenek zárómondata, vészkiáltása minél előbb szomorú aktualitását!

Winkler Barnabás építész

HAP Galéria, 2014. november 4.