435 Kiss Gyula (1960)
„Építészi pályafutását korához képest viszonylag sok megépült alkotás fémjelzi, amelyeken nyomon követhető alkotói gondolkozásának eredetisége, színessége. A tervezett és megvalósult számos kisebb-nagyobb épület mindegyike töretlen kísérletező kedvet, egyben minőség iránti elkötelezettséget is mutat. Tervezői munkásságával egyenértékű hivatásként folytatja az építészeti oktatási tevékenységet, melynek eredményeképpen mind több jól felkészült fiatal szakember kerül ki főiskolai műhelyéből. A szakmai közélet aktív részese, emellett publikációs tevékenység, tervpályázatokon és kiállításokon való rendszeres részvétel teszik teljessé sokrétű vállalásait és eredményeit.”
„sokoldalú gazdag építészeti alkotói és közéleti tevékenységéért”

weblap: http://www.kiss-jaromi.hu/index2.php435 Kiss Gyula (1960)

weblap: http://www.kiss-jaromi.hu/index2.php