Prológus
Pár éve ismerem a rózsaszínűeket. Megismerve megszerettem őket, mert számomra különösen becses tulajdonságokat testesítenek meg.
Talán a legfeltűnőbb tulajdonságuk az egyszerűség. Lehet ezt úgy értelmezni, mint valamiféle szürke szimplaságot. Ami egyszerű – gondolhatnánk az arisztokratikus intellektus elvont szemszögéből nézve – az izgalommentesen együgyű, nincs meg benne a sokrétű olvashatóság lehetősége, az összetettség szellemi kihívást jelentő vonzása. Ami egyszerű – gondolhatja a magamutogató gazdagság – az szegényes, csökkent értékű, érdektelen.
Másfelől nézve viszont: az egyszerűség alapvető érték. A tovább már nem redukálható formák mögött felsejlik a tovább már nem tömöríthető tartalom, azaz: maga a lényeg. Az egyszerűségben a lényeg szólal meg – a rózsaszínűek pedig egyszerűek. Első látásra alázatos inasok, szorgalmas cselédek, szelíd szolgálók. Valójában pedig mosolygó kicsi bölcsek.
Az egyszerűség és a tisztaság összefüggenek. A tömör lényeggé sűrűsödött tartalom maga a szellemi tisztaság, minden az, ami, és csak az, ami. Ilyenek a rózsaszínűek is. A csupor csupor, a korsó korsó, a bödön bödön. Nincsenek cirádák, nincsenek álcák vagy másra utaló megtévesztő jegyek, nincsenek félrekacsintások vagy kétértelmű köntörfalazások – tiszta igazság van. Őszinteség.
Milyen üdítő ez a csendes tisztaság abban a világban, ahol a dizájnnak agyafúrtan rafinált, sokféleképpen dekódolható formái kavarognak, ahol a mobiltelefonok fölösleges fecsegésének hangzavara uralkodik, ahol hazugsággal fertőzött a köznyelv, a média, a politika.
A természet nem termel szemetet vagy felesleges dolgokat. Ebben az értelemben a természetesség az egyszerű és tiszta dolgok velejárója, viselkedési formája. A természetes viselkedés mindenhol helyénvaló, mert őszinte és póztalan – mint amilyenek a rózsaszínűek. Természetesen helyénvalók a hajdani konyhák, kamrák polcain. Egyszerűségükben természetesek maradnak akkor is, ha az emlékezés vagy a divat dísztárgyként kezeli őket. És őrzik megejtő tisztaságukat az elegáns kiállítási termek mesterséges fényében is. Mindenhol helyénvalók, mindenkor természetesek – mosolygó kicsi bölcsek.
Cságoly Ferenc DLA
építész, egyetemi tanár, akadémikus
