Hőnich RichárdHőnich RichárdHőnich Richárd

459 Hőnich Richárd (1965)
„Építészi alkotó tevékenysége kezdettől a budapesti Építész Stúdióhoz kapcsolódik.
Munkáit általában több alkotóval társulva végzi, ami a szakmai műhelyekben, illetve a nagy és jelentős feladatok esetében szükséges és természetes is egyben. Eddigi munkássága során meggyőzően bizonyította tehetségét, kiemelkedő szakmai felkészültségét, és nem mellékesen, kiváló együttműködési készségét. Számos jelentős középület, mint például a budai Alkotás Point, a ferencvárosi Népliget Center és a pécsi Kodály Központ tervezésében meghatározó szerepet töltött be.”

weblap: http://www.epstudio.hu/hu/munkak

Kövessen minket!

Képeinkből

Virtuális séták

YBL MIKLÓS (1814 – 1891) ARCHÍVUM