A Sugár út úgy feküdt Budapest testében, mint a Duna Magyarországéban. Mellette, nélküle, kívüle nem lehet elmenni senkinek.
A Sugár úttal Pesten nem versenyezhet senki: a város reménysége volt, pedig csak akkor teszi az első kapavágást Podmaniczky Frigyes, Ybl építész és Zofahl mérnök a Hermina téren, ahol az Operaházat kimérik és megraknak a kiásott földdel egy kétkerekű talyigát” – írja Krúdy a Budapest vőlegénye című kötetben.
Vajon ki az a vállalkozó szellemű építész, aki az akkor még isten háta mögöttinek tartott helyen, „ahol őszidőben terjedelmes mocsár kerekedik az erre tévedő pesti fiákeres mulatságára, míg tavasszal és nyáron káka és nád terem, benne fészket rak a vadmadár, vadkacsa kotyog és békák kuruttyolnak” – vállalkozik rá, hogy szentélyt emeljen a zenének? Az arcvonásait őrző dagerrotípiáról egy bajuszos, kecskeszakállas öregúr komoly tekintete néz reánk.
A család valószínűleg osztrák eredetű. Apja Ybl Miklós székesfehérvári kereskedő, a megyei választmány tagja, anyja Eiman Anna. Az ifjabb Ybl Miklós 1814. április 6-án született Székesfehérváron.
Vajon milyen lehetett a gyermekkora? Sajnos erről semmit sem tudunk. Ezt írja monográfiájában a hagyatékfeldolgozó Ybl Ervin is, ám fennmaradtak iskolai bizonyítványai. 1825-től már Párizsban tanult a Császári és Királyi Politechnikai Intézetben, és különösen rajzból és elemi mennyiségtanból volt kitűnő. 1831-ben már műegyetemi tanulmányait is kitűnő eredménnyel fejezte be és Prága városáról „igen jól és tisztán rajzolt térképet” készített. Ezzel azonban nem zárultak le tanulmányai. A kor hagyományainak megfelelően következett a mesterség gyakorlati elsajátítása – nem akárhol: a nagy klasszicista építész, Pollack Mihály műhelyében inaskodott, és 1832-ben „a czéh jegyzőkönyv útmutatásai szerint legénynek neveztetvén”, felszabadult.
Pollack a legnagyobb elismeréssel adózott az ifjú emberi és mesterségbeli képességeinek, ajánlólevelekkel útjára bocsátotta.
Következő mestere a bécsi klasszicizmus nagy építésze, Koch Henrik. 184o-ben innen is a legkiválóbb ajánlólevelekkel távozik: elsőrangú ismeretekről, szorgalomról, tökéletes képzettségről és egyenes, nemes jellemről szólnak az ajánló sorok. Még ebben az évben beiratkozik a müncheni Királyi Művészeti Akadémiára egy sápadt, sötét hajú, szürkéskék szemű magas fiatalember (ahogy Ybl útlevelében áll).
Itteni tanulmányainak hatása majd pályájának korai, romantikus stílusú alkotásain fedezhető fel. De az építőmesteri jog elnyeréséhez még hátravan a vándorút. 1841. áprilisában Ybl Tirolon át Itáliába indul, de vízumot szerez az Egyházi Államba, a Szárd Királyságba, Poroszországba, Szász- és Franciaországba is.
Az ifjúnak egy életre szóló élmény az olasz izléssel való találkozás: Palladio, Galeazzo Alessi, Bramante épületei; Vicenza, Pisa, Velence, Firenze légköre és az átkelés az Alpokon. Itthon anyagi gondok várták: édesapja már nem tudta támogatni, székesfehérvári házukat el kellett adniuk.
A háta mögött műegyetemi tanulmányaival, inasi, legényi, palléri gyakorlatával Yblnek az építőmesteri bejegyzésért Pest városához kellett folyamodnia. Jellemző, hogy a képtelenség, amely gyakorta megtörténik, vele is megeshetett: a Helybeli Polgári Szabadalmas Építő Czéh Mesterei a folyamodványt elutasításra javasolták. Ám Pest város tanácsa ezúttal igazságot szolgáltatott: a céh 16 havi várakoztatása ellenére, Yblt „kebelbeli kőmíves mesternek” jelölte – Szepesi Ferenc tanácsnok 1843. január 16-i aláírásával. Azért a lassítás sikerült: a hivatalos bejegyzés csak 1863-ban született meg.
1841. november 30-án hirdetés jelent meg a napilapokban: Pollack Ágoston (Pollack Mihály fia) és Ybl Miklós megnyitotta Építészeti Intézetét Pesten a Dorottya utcában. Az első évek nehézségeit jelzi, hogy a hirdetés két év múlva újra napvilágot lát mindenféle külső-belső építési, berendezési munkára ajánlkozva. A két ifjú közös munkája a debreceni Nagytemplom átépítése lett volna, de az építtető bizottság pénzhiányra hivatkozva végül elállt a megtervezett kupola kiviteleztetésétől, (Ybl Ervin szerint ezt megsinyli a templom összhatása!) 1847-ben megbízást kaptak Batthyány Lajos ikervári kastélyának átépítésére, de a szakirodalom szerint ekkor már Yblé volt a munka oroszlánrésze, sőt a kezdeti romantikus stílustól való elfordulás, a klasszikus eszmény, különösen Palladio villáinak hatása érződik a munkán – talán éppen a tragikus sorsú miniszterelnök kívánságára.
Az ifjú elindításából másik mestere, a bécsi Koch Henrik is kivette részét: ő ajánlotta Károlyi Györgynek, akinek eddig Ő volt az építésze (ld. a pesti Egyetem utcai palotát).
1845-ben Károlyi megbízta Yblt fóti kastélya átépítésével, majd a templom megtervezésével. Ybl még ezen a télen újra Itáliába látogatott, hogy ott készüljön a nagy munkára, és visszatérésekor meg is kezdődött az építkezés, amely egy csapásra híressé tette. „Árkádokkal áttört homlokzatának vérbő robusztussága eredeti, Barbár válasz a már halódó müncheni romantika száraz mesterkéltségére” – írja Ybl Ervin, hangúlyozva az épület „magyar ízét” – megbízója legnagyobb megelégedésére. De ekkor már hivatalosan is Károlyi István uradalmi építésze. Csak 1851. nyarán, ifjú házasként költözik vissza Pestre, hogy onnan utazgasson le Fótra.
Felesége a grazi születésű nevelőnő, Lafite Ida. Házaságukat egyébként a fóti plébánián jegyezték be.
Ekkor Ybl már a magyar főúri világ legkedveltebb építésze.
1860-ban Széchenyi is megkeresi, hogy cenki birtokára templomot terveztessen. „Ibel, vagy tán Ybl Miklós megtudván, hogy nekem templom kell, tüstént fölrándult, és ezzel tout bien que mal már megegyeztem” -írja Széchenyi egy levelében, és még magyarázatként hozzáfűzi, hogy tetszenek a fóti épületek és a ma már sajnos nem létező Nemzeti Lovarda, és „mert székesfehérvári fiú, aki wenn auch nicht ein Speck Magyar, doch ein fideler Ungar … ezért egy másik bába nem szükségeltetik.” Fájdalom, hogy a gróf már a tervet sem láthatja: néhány hónap múlva öngyilkos lesz.
Ybl romatikus korszakának szülöttei a híres arisztokrata családoknak (Zichy, Festetics, Apponyi, Andrássy, Esterházy, Orczy) épített kastélyok, templomok, gazdasági épületek, amelyek a kor angol eszményét követik, és a Tudor-stílusra emlékeztetnek. Sajnos, eredeti alakjukban alig maradtak fenn, legtöbbjüket átépítették.
A mesterhez azonban nemcsak mágnások fordultak, hanem intézmények és polgárok is. Kiváló szakértelemmel dolgozott, és végleges megoldásai mindig jobbak voltak, mint tervei. „Nem egy botját ütötte cafatokra, hogy a kő rossz voltát bizonyítsa” – írta egy munkatársa. Ugyanakkor szerény volt, és önzetlen, szemében jóság tükröződött.
E korszakban épült a Múzeum körúti átjáróház, amelynek minden apró részlete remekbe készült vagy a mai Bajcsy Zsilinszky út 17. hatalmas bérháza és a sajnos a II. világháborúnak áldozatul esett Nemzeti Lovarda. 1862-ben folyamodik újra a „tekintetes Építész-Czéhhez”, hogy kebelébe fogadja, ám a kötelező „Remek” elkészítésére nincs ideje, annyi a munkája. A Helytartótanács 1863-ban megállapítja, hogy „folyamodónak ezen a téren kitűnő gyakorlati és elméleti képessége mellett nemcsak az általa tervezett és vezetett nagyobb építkezések, hanem ezen város és az Országos Építészeti Igazgatóság pártoló véleménye is elegendőnek tanúskodnak”,és végre épp egy évvel a folyamodvány beadása után Ybl céhtag lesz. „Yblnek mindenért meg kellett dolgoznia” – jegyzi meg az életrajzíró leszármazott. 1864-ben megszületik fia, Félix.
Ybl mostanra búcsút mond a romantikus stílusnak, amelyben nála Kelet és Nyugat fomavilága harmónikusan összeforrt. Ezért kortársai hűtlenséggel vádolják. De Ybl Ervin szerint „a művészetnek mindig meg kell újulnia, a legdicsőbb korszakokat is gyorsabb-lassúbb átalakulás, a stílusok folytonos változása jellemzi … a megállás mindig terméketlenséget, halált jelent …” Hát Yblre nem vetült a terméketlenségnek árnyéka sem!
A hellénizmus rövid átmenete után (jegyei láthatók például a Károlyi-palotán – ma a Magyar Rádió ún. Olasz épülete) Ybl a neoreneszánsz eszmény követője lesz.
Szinte minden jelentős építkezésben benne van (pl. Tudományos Akadémia), és emelkednek palotái, de még bútorzatot is tervez a Nemzeti Múzeumba, öntöttvas rácsot a budai rakpartra (ma a Bástyasétányon látható).
Egyik legjelentősebb épülete ebből a korszakból a Bródy Sándor utca 8. alatt felépített Képviselőház, amelynek szükségességét már 1843-ban kifejezte a pozsonyi országgyűlés. 1865. szeptember 11-én kezdik meg az építkezést, és november 4-én már sor kerül a falegyen-ünnepségre: 90 napot kaptak az épület befejezésére, ezért 800 munkás dolgozik rajta, köztük bécsi asztalosok. Emiatt Ybl Üllői úti ablaka alatt 30-40 pesti asztaloslegény macskazenével tíltakozik. De a munka időben elkészül, Yblt a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntetik ki. Az olasz reneszánsz stílusú palota ma az Olasz Intézetnek ad otthont.
A 60-as évek második felében Ybl fő tevékenységi területe a Margitsziget, amely ekkor Habsburg József tulajdona. Az itt talált nagy mennyiségű kénes hévízre alapozva a főúr világfürdőt akar létesíteni, és ennek megtervezését Yblre bízza. A telep központi része a Margitfürdő lett, amely köré szállodákat, kisebb-nagyobb pavilonokat, ivócsarnokot építettek – még a stílusos fa illemhelyekről sem feledkeztek meg. Az együttes sajnos a II. világháború alatt megrongálódott, így legnagyobb részét lebontották. Pedig ha elképzeljük a Rózsaligetben álló loggiás, magastetejű épületet, már jobban átérezzük Arany János margitszigeti remeteségének szépségét a meghitt, barátságos környezetben „a tölgyek alatt”. 1870.
Míg Lechner Lajos rendezési terve alapján megindul a Sugár út szabályozása, Ybl nekikezd a Fővámház építésének (ma Közgazdaságtudományi Egyetem). Mire a monumentális épülettömb felépül, már számtalan fanyalgó vélemény is elhangzik: kifogásolják az épület beosztását, pazarló kivitelezését. Ney Béla miniszteri főmérnök, a tanítvány és barát azonban kiáll a mester mellett: az épületet „korszakotjelző”-nek nevezi, a bírálat okát a tudatlanságban, rosszakaratban és nyegleségben látja. 1870. a főváros életében is „korszakotjelző”, mert ekkor alakul meg a Királyi Szépítő Bizottság örökébe lépő Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amelynek motorja Podmaniczky Frigyes lesz.
A bárót a szabadságharc letörése után besorozták az osztrák hadseregbe, és elvitték Olaszországba. Visszatértekor esküdött fel Budapestért, mert megdöbbentette, amit látott: „Egy fiatal, előretörtető, emelkedőfélben lévő fővárosnak mondék istenhozzádot, egy félig kihalt tartományi városba térék vissza, melynek, hogy minden utcáin fű nem nőtt, csak a rossz talajviszonyoknak volt köszönhető.” A Közmunkatanács Podmaniczkyt bízta meg a Sugár út rendezésével, és az általa vezetett bizottság 1873. szeptemberében meghívásos pályázatot hírdetett az Operaház megtervezésére.
A rangos tervek közül kiemelkedett Ybl munkája, így ő nyerte el a pályadíjat. 1875. októberében kezdődtek el a munkálatok, és néhány hónap múlva az építkezés vezetését is rábízták a mesterre.
Nem volt könnyű feladat: a miniszterelnök költségredukciót kért, a szűk Hermina-tér pedig építészetileg szabott határt a munkának. 1878. december 7-én volt a falegyen (bokréta) ünnep. A munkások a Rákóczi-induló hangjára vonultak fel, és mind szeretettel szorongatták „a mi Ybl bácsink, Miklós mester” kezét.
1887. szeptember 27-én a királyi család jelenlétében a Bánk bánnal nyitotta meg kapuit Európa (a világ?) egyik legszebb operaháza, amely Semper drezdai, Garnier párizsi dalszínházával vetekszik. „Az Operaház a nemes ízlésnek, a fegyelmezett pompának lett a kifejezője. Egyben kitűnő bizonyítéka annak, hogy a historizmus idejében is jöhettek létre mesterművek. Az egyedüli nélkülözhetetlen követelmény az alkotó igaz tehetsége” – írja Ybl Ervin.
Az Operaház építése közben (1875-82 között) olasz, német és francia függőkertek mintájára teremti meg Ybl Miklós a Vár alatti jellegtelen házsor helyére a Várkert-bazárt. (Az 1960-as évek Ifjúsági Parkja évtizedek óta várja a feltámadást!)
Ezalatt lesz egyébként maga is tagja a Közmunkatanácsnak. 1882-ben megkapja a Lipót-rend lovagkereszjét, 1885. június 21-én pedig a király a főrendiház tagjává nevezte ki!
Folyik a Hild Józseftől átvett Bazilika építkezése is az eredeti terv tiszteletben tartásával – elkészültekor mégis jellegzetes Ybl-alkotás lett, amelynek kupolája Pest háztömegét is megkoronázta.
Ybl utolsó nagyszabású munkája a budai Vár kiépítési terve volt. A krisztinavárosi szárny kivitelezésében unokaöccse, Ybl Lajos is segédkezett, akinek épületeit néha összetévesztik a nagy mester alkotásaival (az ifjabb Ybl tervezte például a Főiskolával szemközti Thököly út 61. számú villát!), ám Ybl Ervin úgy említi, mint „nála kisebb tehetségű unokaöcs”.
A munkát az idős mester sajnos már nem tudta befejezni – örökébe Hauszmann Alajos műegyetemi tanár, a reneszánsz legkiválóbb magyar ismerője, (főiskolánk építője) lépett.
Ybl Miklós 1891. január 22-én halt meg. A mester nem volt a szavak embere. „Amig megmagyarázom, addig megcsinálom” – idézte őt Ney Béla.
Egy 1879-es építészegyleti díszebéden mindenki mondott pohárköszöntőt, csak Ybl, az alelnök hallgatott. Később a társaság hajóra szállt, hogy megtekintse a Duna-szabályozás munkálatait. A Várbazár elött egyikük felkiáltott: „Íme az Ybl toastja!”
Ybl 50 éves jubileumi díszünnepségén Jókai javasolta, hogy a mester tegye le a magyar Pantheon alapkövét (amelyre egyesek alkalmasnak találták volna a Várkert-bazárt): „Nemzetek előbb pusztulnak el, mint az építmények, de ha a nemzeti érzés erős, akkor nem.
” Ybl Miklós emberi tartása, hazafisága, szorgalma, tehetsége, igényessége talán megtestesült egy-egy Jókai-hősben – talán Berend Iván példájául szolgált. Bárcsak példa lehetne ma is!
Egy kortársa ünnepi ódájában így fejezte ki Ybl mester iránti tiszteletét: „Mi a költő dala? Szó, mit tett nem követ. Te nem beszélsz, Te megszólaltatod a követ.” Vajon meghallják-e még üzenetét?
