Ezüst Ácsceruza díjat kapott Gerle János és Bardóczi Sándor

Az idei díjátadó ünnepségen a két díjazott közül csak Bardóczi Sándor jelent meg személyesen. Gerle János, akinek annyi mindenre volt ideje, ezt a napot már nem tudta megvárni.

Gerle János építész, szakíró december 4-én este elment közülünk. Szép egybeesés a sorstól, hogy a díj átadását az alapítók ehhez a naphoz, Szent Borbála, az építőmesterek, építészek egyik védőszentjének napjához kötik.

Bár kapott teret, időt az emlékezés és tiszteletadás, az ünnepség úgy zajlott le, mintha Gerle János is jelen lenne.

Köszöntőjükben Bálint Imre és Komjáthy Attiláné is kitért arra, hogy nemcsak általában az emberek, de a szakma sem gondolkodik komplexen az építés folyamatáról. Amikor épületekről, építészetről beszélünk, általában az építész tervezőre gondolunk, és mostohán elfeledkezünk azokról a  szakemberekről, akik nélkül a legkisebb épület sem valósulna meg, nem beszélve az építményeket körülvevő életterekről.

Bálint Imre arra helyezte a hangsúlyt, hogy lépten-nyomon értetlenségbe ütközik, ha a jelenkor építészetéről esik szó, ezért is tartja jelentősnek ezt az elismerést, hiszen azokat az alkotókat ünnepli, akik a szakmán túli közösséghez szólnak. Mint mondta: „Nagyon fontos, hogy mi, akik hiszünk abban, hogy szakmánk, mint az ácsceruza az anyagon, nyomot hagy környezetünkben, történelmünkben, megtegyünk mindent azért, hogy a jelen kor társadalma is minél intenzívebben ismerje fel az értékeket….Akik e díjban részesülnek, akik az Ezüst Ácsceruza tulajdonosai lehetnek, megtettek mindent azért, hogy érthetőbbé, elfogadhatóbbá, szerethetőbbé váljék az építés, azaz az építészet és az építőipar.”

Komjáthy Attiláné a díj nevének apropóján méltatta az ácsok, ácsmesterek munkáját, és a fa, mint építőanyag jelentőségét az emberi történelemben.

Eredeti kérdésére, hogy „miért Ácsceruza?” azt a választ adta: „Mert az ácsceruza a mesterembernek az a szerszáma, amitől már szinte írástudó, de vétkezni nem tud vele.”

A díjakat és a pénzjutalmat Komjáthy Attiláné alapító és Tákos Tamás, az Alapítvány a Honi Művészetért elnöke adták át Bardóczi Sándornak és Gerle Jánosnak, illetve feleségének, Gerle Évának.

A méltatások fényét emelte, hogy Gerle Éva néhány mondatban, természetes egyszerűséggel megemlékezett a díjazott elmúlt két évéről, nehézségeiről, és terveiről, amelyeket már nem tudott valóra váltani. Befejezésül Radnóti Miklós: Csak csont és bőr és fájdalom…c. versének egy részletével búcsúzott.

Az idei év Bíráló Bizottságának tagjai voltak:

Aczél Gábor (Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke),Bálint Imre DLA (Budapesti Építész Kamara képviseletében), Csontos Csaba (Magyar Építész Kamara képviseletében), Kassai Ferenc (Magyar Mérnöki Kamara alelnöke), dr. Komjáthy Attila (alapító, az Alapítvány a Honi Művészetért alelnöke), Martinkó József (építészetkritikus), Mélyi József (művészettörténész), dr. Nagyunyomi-Sényi Gábor (Építéstudományi Egyesület elnöke), Patartics Zorán (a tavalyi év Ezüst Ácsceruza díjasa), Pásztor Erika Katalina (az építészfórum főszerkesztője), Sáros László DLA (Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke).

A díj fővédnöke: Tolnay Tibor (ÉVOSZ elnöke).

Az ünnepség végén Komjáthy Attiláné gratulált Horváth Viktornak, aki a 2011-es évi  díjátadón felolvasott a Török tükör című regényéből, és írt egy – sajátos humorával átszőtt- szonettet az Ezüst Ácsceruzához. Az író két héttel ezelőtt az Európai Unió Irodalmi Díját vehette át Brüsszelben az említett regényéért.

Laudációk:

Gerle János

Ybl díjas építész, író, szakíró, közíró. Tevékenysége olyannyira sokrétű és szerteágazó, hogy nehéz néhány szóval méltatni.

Neve már bevésődött a magyar építészettörténeti írók nagyjai közé, kitörölhetetlenül beírta magát a  magyar építészettörténet-elméletbe. Érdeklődésének középpontjában különösen a historizmus, a szecesszió, a klasszikus modern és a kortárs magyar építészet áll. A századforduló magyar építészeti örökségének elméleti és gyakorlati védelme mellett vizsgálja annak hatását a kortárs építészetre. Kutatta és kimutatta a magyar szecesszió és az organikus építészet közös szellemi gyökereit. Poliglott ember, széles nemzetközi kitekintéssel és rálátással.

Szívós alapossággal, tudományos igénnyel dolgozik, ugyanakkor stílusa, kifejezésmódja közérthető, olvasmányos. Tiszteli a tárgyát és a befogadót is.

Könyvek ( csak néhány,a több tucatból: A századforduló magyar építészete, A szecesszió Budapesten,Budapest, 20. századi építészeti kalauz, vagy Az építészet mesterei sorozatban írt-szerkesztett kötetek), számtalan publikáció, tanulmány, folyóirat- és katalóguscikk, kiállítások szervezése, előadások itthon és külföldön, felsorolásuk is hosszú időt venne igénybe. Több nyelven megjelentek könyvei, hogy csak néhányat említsünk,  A századforduló (A mi Budapestünk sorozatban) angol, német, olasz és japán nyelven vagy  A pénz palotái angolul, németül és olaszul,. Mindemellett volt, van energiája egyesületek, alapítványok létrehozására, azok munkájában való részvételre, gondoljunk akár a Kós Károly, akár a Nemzeti Pantheon Alapítványra, vagy a Nagy Budapest Törzsasztalra, melynek szintén életre hívója volt. A haza értékeinek óvása, megismerése és megismertetése rendkívüli fontossággal bír számára. A Holnap kiadó Az építészet mesterei c sorozatának bemutatóján így fogalmazott meggyőződéséről:„A nagyközönség a célzott irány, hiszen a mindennapi életünket meghatározó művészeti ág, az építészet jobb megismerése hazafias kötelezettségünk.”

És fontos külön említenünk Budapestet. A várost, amely érezhetően féltett szerelmeinek egyike, s talán ez a város nem is tudja, hogy mennyi figyelmet köszönhet Gerle Jánosnak.

Ez a díj nem más, mint elismerés, tisztelet és köszönet a tettek és a szellem emberének, Gerle Jánosnak.

Bardóczi Sándor, táj- és kertépítész tervező

Az ember szinte kényszert érez, hogy legalább néhányat felsoroljon abból a rengeteg munkából, amiben ez a fiatalember akár önálló, akár társtervezőként, munkatársként részt vett. Kutatás és tervezés, település- és környezetrendezési tervek, környezeti hatásvizsgálatok, 2010-ben ő volt a sikeres TÁJodüsszeia című utazó szakmai kiállítás ötletgazdája, kurátora, és a kiállítás katalógusának szerkesztője; társalapítója és szervezője az idén először megrendezett „Év Tájépítésze” díjnak, és sorolhatnánk hosszan tovább…

Mindemellett fáradhatatlanul ír, ír, ír és ír. 2005-től napjainkig 156 önálló publikációja jelent meg csak az építészfórumon, és több mint 800 hozzászólása, melyek többsége nem egyszerű, rövid bejegyzés, hanem ugyanolyan szakmai igénnyel megírt gondolatfüzér, mint amely szakmai igényesség jellemzi célzott publikációit. Vitatkozik, érvel, szakszerű, mégis alázatos és közérthető. Nem megmondó, hanem gondolkodó, összefüggéseket kereső és meglátó ember és szakember.

Szakterületének a szó nemes értelmében „harcosa”, népszerűsítője. Egyike azoknak, akik által az építészetről alkotott nézeteink horizontja kitágul. Számára az épített környezet soha nem önmagáért való, origója mindig az ember, aki használja a teret. Írásaiból egyfajta új humanizmus árad, túlzó moralizálás nélkül. Képes a társadalmi viszonyok komplexitásának átlátására, feltárására, és ami a díjunk szempontjából nagyon fontos, képes mindezt úgy tálalni, hogy a szakmai közösségen túl is meghallják. Az írásain keresztül egy toleráns, a sokszínűséget kedvelő, építően kritikus ember személyisége szűrődik át, akit jellemez a  professzionalitás , a természeti és társadalmi környezettudatosság, és nem utolsó sorban felelősségérzet a bennünket körülvevő világ iránt.

Úgy gondoljuk, kívánatos, hogy ez a magatartás terjedjen, és kívánunk ehhez a munkához nagyon sok energiát!

Gratulálunk!

Pál Györgyi
2012-12-06