Pollack Ágoston

Pollack Ágoston
(1807, Pest – 1872, Pest)

Pollack Ágoston a magyar klasszicizmus egyik legnagyobb alakjának, Pollack Mihálynak fia. 1830-ban itáliai tanulmányutat tett, majd három évre rá megkapta céhes mesterlevelét és apjánál áll munkába. 1841 novemberében nyitotta meg Ybl Miklóssal közösen az „Építészeti Intézetet”. A társulás egyik oka az is lehetett, hogy ekkor még Ybl-t nem vette fel soraiba a pesti építő céh. Intézetük nem állt fenn sokáig, társulásuk is csak pár évig tartott. Közös munkájuk az ikervári Batthyány-kastély átépítése. Édesapja halálát követően műhelyét ő vitte tovább, azonban apja sikereit nem tudta megismételni.

Kövessen minket!

Képeinkből

Virtuális séták

YBL MIKLÓS (1814 – 1891) ARCHÍVUM