Parád – Nagyszálló (Parádfürdő – Ybl Szálló) – 1873

Károlyi György gróf – Parádfürdő 1870-ben kezdődő korszerűsítése és szálláshelybővítése részeként – a sok egyéb mellett Ybl Miklóst bízta meg egy korszerű szálloda megtervezésével, felépítésével. Az akkor még egy emeletes szálloda 1873-ban készült el 27 szobával, központi fűtéssel. A szállodát az É-i oldalán futó fából épült, fedett sétány kötötte össze az étteremmel, a társalgóval és a gyógyfürdővel.

Az I. Világháború után az egész fürdőtelep a Nemzeti Közművelődési Alapítvány tulajdona lett, amely 1930-as években nagyarányú fejlesztést kezdett el, ezen belül a szállodát is egy emelettel bővítették és korszerűsítették. Ezzel – sajnos – eltűnt a fából épült keleti terasz is, és átépítették a fedett sétányt is. A szintén fából készült Ny-i terasz és bajárat egy későbbi átépítésnél tűnt el.

Bár az Ybl szállót – egy időben Hotel Parád vagy Fürdő szálló néven –  szinte minden történeti leírás megemlíti, de részleteket nem vagy csak zavarosan közölnek.

Az épület több mint 10 éve lakatlan, állapota romló. Nem tudok arról, hogy bármilyen módon hasznosítani szeretnék, tulajdonosa az Önkormányzat.

(forrás: Füzessi Zsolt – szöveg és a képek az Ybl Egyesület rendelkezésére bocsájtása )

[spacer height=”20px”]

yblszallo yblszallo1 yblszallo2
yblszallo4 yblszallo3

Kövessen minket!

Képeinkből

Virtuális séták

YBL MIKLÓS (1814 – 1891) ARCHÍVUM