Budapest, V. Arany J. u.1. – Tudományos Akadémia bérháza 1863-64

Forrás: Kemény Mária, Farbaky Péter (szerk.): Ybl Miklós építész 1814-1891. A Hild-Ybl Alapítvány kiállítása a Budapesti Történeti Múzeumban 1991 december – 1992 március. (A kiállítás anyagát válogatta és a kiállítást tervezte: Gerle János.) Felelős kiadó: Hild-Ybl Alapítvány, 1991.

Az Akadémia-palota építkezésével egy időben létesült mellette Ybl tervei szerint az Akadémia bérháza is. Minthogy adományokból 672.398 forint folyt be, Dessewffy Emil elnök indítványára elhatározták, hogy a telek be nem épített 293 négyszögölnyi területén jövedelmező bérházat építenek. A bérház négy emeletét úgy sikerült Yblnek a palotával összhangba hozni, hogy az utóbbi földszintjének és második emeletének párkánya a bérház földszinti és negyedik emeleti párkányában folytatódik. A három alsó emelet szinte egyenlő magasságban épül egymás fölé, a negyedik viszont alacsony tetőemeletként a párkány alatti szalagdíszbe vágódik, a dunai és Akadémia utcai homlokzat az Akadémia stílusához hasonul, az Arany János utcai 19 tengelyes oldal egyszerűbb, bérház jellegű. A házat 1897-ben a Szépművészeti Múzeum céljára akarták átalakítani.

(forrás: Ybl Ervin: Ybl Miklós, Budapest 1956)

Kövessen minket!

Képeinkből

Virtuális séták

YBL MIKLÓS (1814 – 1891) ARCHÍVUM