Gróf Festetics II. György palotája 1862 és 64 között épült fel, kívül-belül az itáliai palazzok legszebb példáit idézi. Belső díszítettségével kialakításával tanúja az egykori magyar arisztokrata család életformájának. A palotát 1883-ban Gróf Festetics II. György fia, Tasziló örökölte. Az épületet a Tanácsköztársaság idején a hatóság lefoglalta. A Tanácsköztársaság után ismét a család tulajdonába került, majd Tasziló halálakor, 1933-ban az állam megvásárolta. A palota kertjében épültek fel a Magyar Rádió épületei. Az épületben 1940-től a Teleki Pál Történettudományi Intézet, majd ennek utódja a Kelet-Európai Tudományos Intézet kapott helyet. A II. világháború után évtizedekig az Országos Széchenyi Könyvtáré volt, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Szociológiai tanszéke kapott itt elhelyezést. Kiköltözésük után évekig felállványozva, üresen állt a ház. 1989-ben az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokat itt tartották meg. Egy kelet-európai német nyelvű egyetem részére kerestek helyet az 1990-es években és a versenyben lévő Prága előtt Budapest kapta meg a lehetőséget. 2001-ben az Európai Unió küszöbön álló bővítése is segítette a döntést, így a palota 3 évi felújítás után az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem otthona lett. A palota mind az építész, mind az építtető család, mind az épületben megmaradt belsők miatt kiemelt jelentőségű.

A háznak nincs kilincse és zárja, valaki mindig bent tartózkodott és felügyelte a famunkákban gazdag épületet és ez így van ma napig is. A bejáratnál harangot helyeztek el, tűzjelzés céljából. A palota 3 jól elkülönülő részből állt, ez megfelelt a főúri palota 3 alapvető funkciójának, a reprezentációnak, a magánéletnek és a kiszolgálásnak. A főbejárattól jobbra eső részen a konyha, a raktárak és a gazdasági helységek helyezkedtek el. A Bródy Sándor utcai bejáraton jöttek be az udvarra a kocsik, a hintótárolót ma kávézónak használják. A grófi istállóban és kocsi tárolóban ma könyvtár van. Efölött voltak a hajdani cselédlakások, ezekben a tanári szobákat alakították ki.

A főbejárattól balra eső részen a család magánélete zajlott. A földszinten a férfi lakosztályból csigalépcső vezetett az első emeleti női lakosztályba és szalonokba, illetve a mellette lévő gyerek lakosztályokba. Az emeleten volt a családi kápolna és a reprezentációs termek.

A francia barokk stílusú, párkányos monumentális lépcsőház szép csillárja és rejtett világítása jól láthatóvá teszi a stukkós virágdíszítéseket.

A dísztermekben a csillárok eredetiek és az intarziás padló is unikum. A lépcsőházzal szemben nyílik az Andrássy terem, ahol Benczúr Gyula Andrássy Gyuláról készült festményének másolata látható. Ezt zeneteremként használta a család, erre utalnak az ajtók feletti zeneszerszámokról készített képek.

Innen a Festetics terem nyílik, amely a családi ebédlő volt, csigalépcső kötötte össze az alagsori konyhával. Ez a terem sérült meg legjobban az 1956-os rádió ostromakor, teljesen kiégett, így pótolva lett a falikárpit és a stukkós párkány.

Innen a 150 négyzetméteres Tükörterembe vagy Bálterembe léphetünk be, ez a palota legnagyobb és legdíszesebb terme. Megépítése óta a tükörterem felső sarkaiban áramlik be a pinceszintről érkező meleg vagy friss levegő, alul pedig távozik az elhasznált levegő a rácsozott részeken. A palota többi részében kandalló fűtés volt. 8 velencei tükörrel, cseh kristálycsillárokkal díszített báltermében, amelyből csak a középső eredeti, a többit az alapján készítették el. A csillárokat le kellett engedni, mert gyertyával működtek, a falikarok már gázégősek voltak. A termekben koncerteket, előadásokat, konferenciákat tartanak.

Egy kis helyiségen keresztül a műmárvány burkolatú Márvány terembe érünk, ez fogadószalonként szolgált, hatalmas fakeretes tükre tetején a családi címer látható. A lábán követ tartó daru az éberség szimbóluma. A legenda úgy tartja, hogyha a daru elalszik, a lábával tartott kő leesik, ez pedig felriasztja. A terem érdekessége a felülvilágító, Ybl egyedi építészeti megoldása, így adott természetes fényt a szobának. Az építész ilyen megoldást más kastély munkáiban is alkalmazott.