Rövid életrajzom

Középiskolai tanulmányaimat Kőszegen, majd Nagyváradon folytattam katonai nevelő intézetekben, miután huszár tábornok nagyapám katonának szánt… A nagy háború után, Németországból visszatérve, már civilben, 1946 júniusában érettségiztem, majd megpályáztam a műegyetem építészeti szakát, ahova nem vettek fel. A Közgazdasági Egyetemre iratkoztam be, ahonnan két év után kidobtak több mint 4000 hallgatóval együtt. Ekkor lett az egyetemből Marxi-Lenini Közgazdasági Egyetem. Szomorú évek következtek, mindenféle munkával próbálkoztam, triciklivel való bútorszállítástól a küldöncségig mig, mig 1948-ban felvettek a Beruházási Bankba, ahonnan pár év után egy építőipari vállalathoz átkértek. Többször megpályáztam a Műegyetemet siker nélkül mire 1956 nyarán felvettek a levelezői tagozatra. Az októberi kezdeti eseményeket nagy lelkesedéssel az egyetemi aulában összegyűlt hallgatókkal együtt éljeneztem. Másnap a hatalmas tüntető egyetemi kivonuláson a Bem térig vonultam, minden alkalommal a kilyukadt zászlót hatalmas tapsviharával kísérve. Az csütörtöki országházi tüntetésen, öcsémmel csak kis híján menekültünk meg.  Harmadnap jelentkeztem a II.kerületi Nemzetőrségbe, ahonnan rendfenntartás címén jártuk a környéket. Barátommal, Festetich Antival, akivel együtt jártuk Budát, járőrségünk alatt, hála nyelvismeretünknek, megismertük az International Rescue Committee-nek bécsi és a new yorki igazgatóit, akik keresték Mindszenty hercegprímást mivel orvosságokat hoztak neki Monsignor Varga Bélától, New York-ból. Miután szerették volna látni a harcok nyomait, megmutattuk nekik a forradalmi várost. Másnap reggel, a Duna Hotelben találkoztunk, felkísértük őket a várba, ahol átadták a küldeményt a Hercegprímásnak. Kérdőre tettük, hogy lehetne-e egy vérszállítmányt indítani Bécsből kórházainknak. Ajánlottuk, hogy velük mennénk Bécsbe és kísérnénk a vérszállítmányt vissza Magyarországba. Ők beleegyeztek az ajánlatba, amúgy is szerettek volna segítséget nyújtani a forradalomnak. Így kerültem Bécsbe, ahol a november 4.-i események hatása alatt barátommal úgy határoztunk, hogy nem térünk vissza országunkba. A vérszállítmány osztrák kísérőkre bízva került hazánkba. Bécsből kerültem feleségemmel /aki utánam szökött/ együtt az Egyesült Államokba, Los Angelesbe. Szerencsés körülmények között, 1957 februárjában felvettek a University of Southern California-i egyetemnek az építész szakára.  4 és fél év alatt végeztem és két évi gyakorlat után megszereztem a hivatalos praktizálásra való engedélyt. Los Angeles-ből 1971 közepén áttelepültem  Honoluluba, ahova egy nagy építész-mérnöki vállalat helyezett át, mint a kórház tervezői részleg osztály vezetőjét. Pár év múlva tervezői vállalatot alakítottunk egy helybeli Japán-Amerikai kollégával, akivel 30 évig voltunk társak.  Sok szép létesítményt terveztünk, jó pár elismerést is kaptunk. 2006-ban visszavonultam jó 5O évi munkálkodás után.
Nagyon sokszor látogattam haza, minden alkalommal összejöttem régi osztálytársaimmal, barátaimmal, sajnos mind kevesebb van belőlük.
Lányom és fiam itt született Honoluluban második, magyar származású amerikai feleségemtől.

Hawaii, Honolulu 2012.február

Ybl Miklós

 

 

 

Tengerparti szálloda terve Guam szigetére 1988

Tengerparti szálloda terve Guam szigetére 1988

Öröklakásos lakótelep – Honolulu, Hawaii 1984

Öröklakásos lakótelep – Honolulu, Hawaii 1984

Blaisdell – Kiállitás terem jegy elárusitóval és tárgyaló helyiségekkel  -  Honolulu, Hawaii 1995

Blaisdell – Kiállítás terem jegy elárusítóval és tárgyaló helyiségekkel – Honolulu, Hawaii 1995

Blaisdell - Főbejárat

Blaisdell – Főbejárat

Apartment - lakóház nagy kapacitásu garázsal, tenisz és röplada pályákkal a garázs tetején.  Honolulu, Hawaii 1994

Apartment – lakóház nagy kapacitású garázzsal, tenisz és röplabda pályákkal a garázs tetején. Honolulu, Hawaii 1994

Star of the Sea…

Star of the Sea… “Csillag a Tengernél “ katolikus elemi iskola. Földszint: adminisztráció, óvoda, és előadó terem; Első emelet: a kosárlabda pálya öltözőkkel, további konferencia termek; Második emelet: Paplak: 6 – lakás + közös konyha és ebédlő. Honolulu, Hawaii 2003

Star of the Sea

Star of the Sea

A Star of the Sea új épülete  a  „Free way” – Honolulu, Hawaii autópálya - felől.   Oahu,

A Star of the Sea új épülete a „Free way” – Honolulu, Hawaii autópálya – felől. Oahu,

Apartment otthonok az „időseknek”   Wahiawa, Oahu, Hawaii 1992

Apartment otthonok az „időseknek” Wahiawa, Oahu, Hawaii 1992

Villa az 1980 – as évekből  Honolulu, Hawaii

Villa az 1980 – as évekből Honolulu, Hawaii

Tengerésztiszti villa  - Bellows katonai támaszpont, Oahu, Hawaii 1992

Tengerésztiszti villa – Bellows katonai támaszpont, Oahu, Hawaii 1992

Smodits Julia Úrnőnek,

Ybl Egyesület, Budapest, Hungary

Kedves Julia!

Csodálattal olvasom levelét az Ybl Bicentenáriumra való készülődésre, a befektetett energiáját és lelkesedését.

Összeszedtem egy kis anyagot, amire felkért.

Sajnos a nagy távolság, a sok-sok évi külföldi tartózkodásom bizonyára eltávolított hazánktól, ezért nehéz nekem kapcsolatot találni az otthoni kollégákkal és az egyesülettel bármennyire is egyik ősöm nevét viseli. Sok erőfeszítésembe került ebben az országban előre menetelemre, a színvonal fenntartására, családalapításra. 56 évvel ezelőtt kezdtem új életemet, építészeti tanulmányaimat és bekapcsolódást az amerikai társadalomba (említettem,  hogy az építészetet Los Angelesben végeztem, otthon nem vettek fel az egyetemre – (lásd életrajzom)

Magdi nővérem Erdélyben van, nem a saját jószántából. Most lesz 14-ik éve, hogy gutaütés miatt ágyban  fekvő. Az erdélyi magyar asszony, aki 13 éve gondját viseli három évvel ezelőtt Budapestről visszatért otthonába Erdélybe, Kolozsvárhoz közel és magával vitte Magdit. Úgy volt, hogy Budapest körül egy intézetbe tesszük Magdit, de Péter öcsém megígérte neki, hogy azt sohasem fogja megengedni. Így került Magdi oda.  Állapota sajnos nem lett jobb, már alig tudok vele beszélni telefonon. Szegénykém nem tudja elengedni életét….

Sajnálattal olvasom, hogy Magának is sok minden baja volt, így van feleségemmel is. Három évvel ezelőtt kapott egy borzasztó rohamot, majdnem meghalt, kiderült hogy agyi daganatai vannak plusz mell rákja. Azóta is kínlódunk vele, most egyensúlyban van, csak alig tud járni a sok kemoterápia és egyéb kezelések miatt.

Magyarországi családtag nincsen, kivéve egy unokatestvért, aki nem Ybl. Idősebbik nővérem Pötyi, 3 évvel ezelőtt halt meg. Férjével, aki szintén eltávozott, Bécs mellett laktak. Lányuk osztrákhoz ment férjhez, de már nem viselte az Ybl nevet. Fiam, aki szintén Miklós (7.-ik) üveg művész,  itt lakik Honoluluban.

Ez minden, most mindent tud rólunk…

Kérem, hogy írja meg ha van még valami, amiben talán segíthetek. Nagyon nagyra becsülöm a sok erőfeszítést, amivel hozzájárul szegény hazánk kultúrájához.

Kézcsókkal és üdvözlettel:  Miklós

Honolulu, 2012 január 31