Ybl kora

Ybl Miklós 1814-ben született és 1891-ben halt meg. Annak a századnak a gyermeke volt, amely a 20. századi modern világ közvetlen előzménye. A polgári társadalmak és a modern nemzetállamok kialakulásának kora volt ez. Európában, annak egyes régióiban természetesen az adott állam gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyaiból következően eltérő mértékben érvényesültek ezek a tendenciák.

Magyarország, mint a Habsburg Birodalom, majd a kiegyezést követően az Osztrák-Magyar Monarchia része, nem volt önálló államalakulat. Az század első évtizedeit egyfajta társadalmi átalakulás jellemezte. Az arisztokrácia legfelsőbb rétegeinek dominanciája kulturális és gazdasági téren enyhült és szerephez jutott a kis- és középnemesség. A reformkort követően egy fokozatosan magyarosodó országról beszélhetünk, amely a század közepétől, de főleg annak utolsó harmadában rohamos fejlődésnek és modernizálódásnak indult minden téren. A megkésett polgárosodás nagy erővel zajlott, intézményeivel, gazdasági erejével a kisvárosból világváróssá fejlődő Pest-Buda, azaz Budapest egyik fő mozgatórugója.

Pest és Buda a 19. század első évtizedeiben német többségű települések voltak, olyannyira, hogy Budán mindössze pár száz, a bal parton pedig valamivel több mint ezer polgár vallotta magát csak magyarnak az 1820-as évek népszámlálásai alkalmával. A két város magyarosodása egy évtizeddel később kezdett felgyorsulni. Az 1840-es években már kifejezetten kínosnak számított, ha egy kereskedő nem tudott magyarul, így sok németajkú család is taníttatta gyermekét a nyelvre, ezzel is gyorsítva a folyamatot. A németség meghatározó szerepét mi sem példázza jobban, mint ha Ybl mestereinek és kortársainak családneveit felidézzük: Pollack, Koch, Zitterbarth, Szkalnitzky, Steindl, Schulek. Pest-Buda helyzete nem volt egyedülálló, főleg a Dunántúl nagyvárosaiban, így Ybl szülővárosában, Székesfehérváron is hasonló volt a helyzet. A század végére azonban mindenhol legalább abszolút többségbe kerültek a magyarok.

Az építőmesteri, építészi pálya társadalmi rangja a század első felében igencsak alacsonyan volt. Bár szolgálataikat a főurak is sokszor igénybe vették, sőt nem egy közülük érdeklődést is mutatott az építészeti tervezés iránt – saját kastélyukat „megtervezve” –, kifejezetten rangon aluli lett volna ilyesmivel foglalkozni egy nemesi származású család sarja számára. Csak az 1850-es évektől kezdenek el megjelenni a fiatal építészek közt a középosztály képviselői.

Az építészképzés a 19. század folyamán hagyta végleg maga mögött a középkori eredetű céhes hagyományokat, hogy idővel átadja a helyét az egyetemi szintű oktatásnak. Csak Ybl világra jötte után egy évvel, 1815-ben indult meg az építőmesteri szakmára felkészítő képzés a bécsi Császári és Királyi Politechnikai Intézetben, amely hamar nagy népszerűségre tett szert. Magyarországon ekkor még nem működött ilyen típusú intézmény, így a későbbi hazai építészek döntően Bécsben, Berlinben és Münchenben végeztek tanulmányokat.

Az itthoni képzés ekkor még a céhes rendszer bevett gyakorlata szerint zajlott. Aki szakmája mesterévé akart válni, annak egy évszázadok óta változatlan utat kellett bejárnia. Ez az út inaskodással indult, amikor is a mesterré válni kívánó tanítvány egy idősebb és tapasztaltabb mester mellett tanulta meg a szakmai alapokat. Az inaskodás évei alól felszabadulva lett legény. Ekkor vándorútra kellett indulnia, építészek és más művészek esetében ennek népszerű célpontja a német területek mellett az ókor és a reneszánsz emlékeiben bővelkedő Itália volt. Emellett még pallérkodnia – vagyis építést vezetni – is kellett az illetőnek. Ha mindez teljesült, akkor pályázhatott arra, hogy ő maga is építőmesterré válhasson. Ennek sokadik feltétele volt a „remek”, vagyis a mestermunka bemutatása.

Hogy mennyire komolyan vehető szerepe volt a céhes rendszernek a 19. század első évtizedeiben, azt jól mutatja Ybl esete is, akitől arra való hivatkozással, hogy Pesten „elég építőmester tevékenykedik már”, megtagadták a mesterjogot, ezáltal társulásra kényszerítve őt. Ybl Pollack Mihály fiával, Ágostonnal alapított „tervező intézetet”, azonban ennek viszonylag gyors bukása rávilágít a század első felének egy másik fontos jellemzőjére: a kivitelezés és a tervezés még nem vált szét, és egy olyan vállalkozás, amely csak az egyiket űzte, nem lehetett sikeres. Ybl és Pollack korukat megelőzve gondoltak a tervezői tevékenység önállósítására, ez azonban az 1840-es évek Magyarországán még nem tudott gyökeret ereszteni.

A céhes rendszer végét korszerűtlenségén túl a modernizálódó, urbanizálódó ország átalakuló gazdasági környezete hozta el. Az új ipartörvény 1859-ben született meg, alkalmazni pedig 1862-től kezdték el. Egy évtizeddel ezt követően szűnt meg végleg a céhes képzés, amelyet korszerűbb oktatási formák váltottak fel. 1846-tól működött a József Ipartanoda, melyet az ország és a főváros fejlődéséért sokat tevő József nádor tiszteletére neveztek el. Az oktatási nyelv magyar volt, azonban az 1848/49-es eseményeket követően egy évtizedig németül zajlott az oktatás. A József Politechnikumot végül Eötvös József előterjesztése nyomán az 1871-72-es tanévre Királyi József Műegyetemmé szervezték.

Az építészeti közélet is elkezdett virágozni a század utolsó harmadára. 1867-ben megalakult a Magyar Mérnök- és Építész Egylet, amelynek Ybl egyben alelnöke is volt. Általánosságban elmondható, hogy az 1870-es évekre az építészet elnyerte teljes polgárjogát, önállósodott a kivitelezéstől, modern szervezeti keretei, melyek a II. világháborúig nagyjából változatlanok maradtak, felálltak.

A 19. században kibővültek és átalakultak az építészet feladatkörei. Amíg korábban megrendelőként a világi és egyházi elit döntő súllyal bírt, addig a században egyre fontosabb szerephez jut a polgári létformák helyszíne, a város és annak intézményei. A kastélyok és templomok mellett új épülettípusok jelennek meg. Mennyiségileg egyértelműen a bérházaké lett a vezető szerep, de a városok kulturális, igazgatási, kereskedelmi és nem utolsósorban közlekedési létesítményei bizonyos szempontból még fontosabbak voltak, mint szimbólumértékű, reprezentatív épületek, építmények. Színházak, szállodák, városházák, bíróságok, vasútállomások épültek országszerte. Az egyes területeken a helybeli építészek század elején érzékelhető dominanciája olvadt, bár azért végig megmaradt. Ybl viszont, mint ismert és elismert építész számos helyen, számos épülettípusban bizonyíthatta, hogy bármely feladattal és bárhol is bízzák meg, annak kiváló minőségben eleget tesz. Ekkori

A 19. század 40-es éveire tehető Ybl építészeti munkásságának indulása. A klasszicizmus és a romantika építészeti hatásai ekkor már egyszerre voltak jelen az ország építészetében. Ybl tervezői zsenijét jól mutatja, hogy mind a romantikában, mind az 1860-as évektől többek közt az ő munkássága révén jó másfél-két évtizedre egyeduralkodóvá váló neoreneszánszban országos szintű főműveket tett le az asztalra.

Kelecsényi Kristóf

Ybl’s era

 

Miklós Ybl was born in 1814 and died in 1891. He was a child of the century which was the immediate predecessor to the modern world of the 20th century. It was the period when civil societies and modern nation states were emerging. In Europe, these tendencies naturally prevailed to differing extents in the various regions due to the economic, social and cultural conditions in the given states.

Hungary, as part of the Habsburg Empire, then the Austro-Hungarian Monarchy following the Compromise, was not an independent sovereign state. The early decades of the century were characterised by a kind of social transformation. The dominance of the uppermost strata of the aristocracy abated in the cultural and economic field and the landed gentry and lower nobility acquired more of a role. Following the Reform Era, the country became increasingly hungarianised and from the middle of the century, but especially in its final third, there was a move in the direction of rapid development and modernisation in every area. The overdue rise of the middle class was underway with great vigour, one of the main driving forces for this being Pest-Buda with its institutions and economic strength developing from a small town into the metropolis of Budapest.

Pest and Buda had been settlements with a German majority in the early decades of the 19th century, so much so that in Buda a total of just a few hundred citizens avowed themselves to be Hungarians on the occasion of the censuses of the 1820s, with somewhat more than a thousand on the left bank. A decade later, the magyarisation of the two towns began to accelerate. In the 1840s it was already decidedly awkward if a trader did not know Hungarian, therefore many German speaking families also had their children taught the language, thus speeding up the process. What could be a better example of the definitive role of the German population, than to recall the family names of Ybl’s masters and contemporaries:

Pollack, Koch, Zitterbarth, Szkalnitzky, Steindl, Schulek. The situation of Pest-Buda was not unique, the state of affairs was similar in the cities of Transdanubia in particular, thus also in Ybl’s hometown of Székesfehérvár. By the end of the century, however, the Hungarians had come to be in at least an absolute majority everywhere.

The social rank of the master builder’s or architect’s career was very low in the first half of the century. Although the aristocracy also frequently made use of their services, indeed, a few of them even showed interest in architectural planning (by “designing” their own manor houses), for the scion of a noble family to occupy himself with such a thing would definitely have been beneath his dignity. It was only from the 1850s that representatives of the middle class begin to appear among young architects.

In the course of the 19th century, the construction trade finally left behind the guild traditions of the Middle Ages, in time giving way to education at university level. In 1815, just one year after Ybl came into the world, training in preparation for the master builder’s profession was launched in the Imperial and Royal Polytechnic Institute of Vienna, which was soon enjoying great popularity. No institution of this type was in operation in Hungary at that time, so the majority of the later architects of this country completed their studies in Vienna, Berlin and Munich.

Training here at home was still in accordance with the common practice of the guild system at that time. If someone wanted to become a master of his trade, he had to follow a path which had not changed for centuries. This path began with serving an apprenticeship, when the pupil who wished to become a master would study the basics of the trade alongside an older and more experienced master. Released from the years of apprenticeship, he became a journeyman. At this time he had to set out on his travels, and in the case of architects and other artists, besides the German territories, a popular destination for these was Italy, abounding in the monuments of antiquity and the Renaissance. Besides this, the party also had to work as a foreman builder, i.e. manage a construction project. If all this was accomplished, then he could put in for becoming a master builder himself. One of the many conditions for this was the presentation of a “masterpiece” or masterwork.

As to how seriously the role of the guild system was to be taken in the early decades of the 19th century, this is also clearly shown by Ybl’s case, who was denied master’s rights by appeal to the fact that in Pest “there are enough master builders active already”, thus forcing him into a partnership. Ybl founded a “design institute” with Mihály Pollack’s son Ágoston, but the relatively rapid failure of this illuminates another important characteristic of the first half of the century: design and construction had not yet diverged, and an enterprise which only pursued one of these could not be successful. Being ahead of their time Ybl and Pollack thought to make design activity independent, but in the Hungary of the 1840s this was not yet able to take root.

Besides its being behind the times, the end of the guild system was precipitated by the changing economic climate in the modernising, urbanising country. A new industry act was passed in 1859, and it began to be applied from 1862. A decade later, the guild training ceased completely, being replaced by more modern forms of tuition. From 1846, the Joseph Industrial School was in operation, which was named in honour of Palatine Joseph, who did much for the development of the country and the capital city. The language of instruction was Hungarian, although for a decade following the events of 1848/49 the teaching took place in German. The Joseph Polytechnic was finally organised into the Royal Joseph Technical University for the academic year 1871-72 following a proposal by József Eötvös.

Architectural public life had also begun to flourish by the final third of the century. The Hungarian Association of Engineers and Architects was formed in 1867, of which Ybl became vice-president at the same time. In general it can be stated that by the 1870s architecture had acquired full civil rights, had become independent of construction, and its modern organisational framework was in place, which remained largely unchanged until the 2nd World War.

In the 19th century, the scope of duties for architecture became extended and transformed. Whilst earlier the decisive emphasis had been on the secular and ecclesiastical elite as clients, in this century the sites of civil functions, the city and its institutions, took on an increasingly important role. New forms of building appear alongside the mansions and churches. Quantitatively, the leading role was clearly that of apartment blocks, but from a certain angle the cultural, administrative, commercial, and not least transport institutions of the cities were even more important, as stately buildings and edifices of symbolic value. Theatres, hotels, city halls, courthouses and railway stations were built throughout the land. In some areas the dominance of local architects perceptible at the beginning of the century was relaxing, although it still persisted until the end. Ybl, however, as a known and recognised architect, in many places and in many building types could prove that with whatever task and wherever he was commissioned, he could acquit himself in outstanding quality.

The beginning of Ybl’s architectural activities can be dated to the 40s of the 19th century. The influence of Classicism and Romanticism were then already present at the same time in the architecture of the country. Ybl’s genius as a designer is well demonstrated by the fact that he laid masterworks of a national standard on the table both in Romanticism and in Neo-Renaissance style, which due among other things to his work became predominant for a good fifteen to twenty years from the 1860s.Ybls Zeiten

Nikolaus Ybl wurde 1814 geboren und Starb im Jahre 1891. Er war das Kind eines Jahrhunderts das unmittelbarer Vorgänger der modernen Welt des 20. Jahrhunderts war. Es war eine Zeit der Herausbildung der Zivilgesellschaften und der modernen Nationalstaaten in Europa. Natürlich spiegelten sich die regionale kulturelle und wirtschaftliche Differenzen in der Formung dieser Tendenzen wieder.
Obwohl Ungarn, als Teil der Österreichisch-Ungarischen Monarchie kein selbständiger Staat war, wurde die erste Hälfte des Jahrhunderts von einer starken Gesellschaftlichen Änderung geprägt. Die Dominanz der obersten schichten der Aristokratie wurde wirtschaftlich und kulturell immer schwächer, und der Klein- und Mitteladel bekam eine größere Rolle. Der Reformzeit zufolge kann ab Mitte des Jahrhunderts schon von einem Land gesprochen werden, in der das Nationale Bewusstsein, die Modernisierung, und Entwicklung in allen Bereichen immer stärker wurde. Die Herausbildung des Bürgertums – wenn auch verspätet – samt dessen Institutionen und Wirtschaftskraft wurde zum Hebel von Pest-Buda, die sich zu einer Weltstadt mit dem Namen Budapest formte.
Pest und Buda waren in den ersten Jahrzehnten des 19. Jahrhunderts Siedlungen mit deutscher Mehrheitsbevölkerung – während der Volkszählung in den 1820-er Jahren bekannten sich in Buda bloß einige paar hunderte, in Pest beinahe ein tausend Menschen als Ungar. In den 1840-er Jahren wurde es aber schon peinlich wenn ein Händler nicht Ungarisch sprechen konnte. Über die deutscher Mehrheit der Bevölkerung zeugen auch die Familiennamen der Meister und genossen von Ybl: Pollack, Koch, Zitterbarth, Szkalnitzky, Steindl, Schulek. Dies änderte sich aber: bis zum Ende des Jahrhunderts zählten die Ungarn als absolute Mehrheit.
Die Anerkennung der Architekten, der Baumeister war sehr niedrig, eine solcher Lebensplan galt als unwürdig. Die Mittelklasse ist erst ab den 1850-er Jahre unter den jungen Architekten repräsentiert.
Während des 19. Jahrhunderts hinterließ die Architektenbildung die Tradition der Zunft, das aus dem Mittelalter stammt, endgültig hinter sich und neue Schulungsforme wurden angewandt. Erst ein Jahr nach der Geburt von Ybl startete in der Wiener Kaiserlichen und Königlichem Polytechnischen Institut die Ausbildung zum Baumeister. Da zu dieser Zeit in Ungarn noch keine solche Schule war führten die Mehrheit der heimischen Architekten ihre Studien in Wien, Berlin und München.
In Ungarn wurde noch entsprechend der zünftischen Traditionen unterrichtet. Wer Meister seines Berufs sein wollte hatte einen weiten Weg zu begehen das für Jahrhunderte unverändert blieb. Am Anfang musste man die Grundlagen als Lehrling bei einem erfahrenen Meister erlernen. Dann, als Geselle, hatte man einen Wanderung zu gehen. Beliebter Zielpunkt dieser Studienreisen war wegen der großen Kulturellen Erbschaft Italien. Zum Schluss musste man sich mit einem Meisterwerk sich für den Titel Baumeister bewerben.
Das der Meistertitel von Ybl mit dem Verweis, dass in Pest bereits genug Baumeister tätig sind verweigert wurde, um ihn dadurch in eine Partnerschaft zu zwingen, zeigt die Fragwürdigkeit des Zunftwesens im 19. Jahrhundert. Ybl blieb aber nichts anderes übrig und gründete mit dem Sohn von Mihály Pollack, Ágoston Pollack ein Ingenieurinstitut das leider kein langfristiger Unternehmen war da sich derzeit in der Bauindustrie die Ausführung und Planung noch fest miteinander verbunden waren, und ein Unternehmen der nur das eine als Ziel hatte war schnell zum Untergehen bestimmt.
Das Ende des Zunftwesens wurde auch von der wandelnder, modernisierender, urbanisierender wirtschaftliche Umgebung beschleunigt. Auf der neuen Industriegesetz vom 1859 basierend wurden die Zünfte von zeitgemäßer Unterrichtsformen abgelöst, wie z.B. die königliche Joseph Technische Universität (ehemaliges Joseph Polytechnikum, umbenannt und umstrukturiert auf der Initiative von József Eötvös in 1871).
Die Architektur begann zu blühen im letzten Drittel des Jahrhunderts. In 1867 wurde der Verein der ungarischen Ingenieure und Architekten begründet, deren Vizepräsident Ybl war. Im allgemeinen kann behauptet werden dass in den 1870-er Jahren die Architektur ihr volles Bürgerrecht erlangte, selbstendig von der Ausführung wurde, und moderne institutionelle Rahmen erlangte die bis zum II. Weltkrieg unverändert blieben.
Im 19. Jahrhundert wurden die Aufgaben der Architektur erweitert und modifiziert. Die Institutionen, und Schauplätze des Bürgertums, die Funktionsgebäude einer Stadt kam zum Vorrang (im Gegensatz zur bisherigen Bauten der weltlichen und klerikalen Elite). Nebst den Schlösser und Kirchen erscheinen neue gebäudetypen. Die führende Rolle bekamen eindeutig die Mietshäuser, doch die relevanten Institutionen der Stände, wie Gerichte, Hauptbahnhöfe, Rathäuser waren auch wichtiger, als die “nur” symbolhafte, repräsentierende Bauten. Theater, Hotels Hauptbahnhöfe wurden landesweit gebaut.
Ybl, als ein anerkannter Architekt hatte die Möglichkeit landesweit und in etlichen Stile und mit vielen Gebäudetypen sein Talent zu zeigen, obwohl zu dieser Zeit die örtlichen Architekten noch immer die gegebene Region dominierten.
Ybl architektonische Arbeit begann in den 40-er Jahren des 19. Jahrhunderts. Die klassizistische und romantische Einflüsse waren noch gleichermaßen anwesend in der Architektur des Landes. Die Genialität von Ybl Zeit nichts besser, dass er sowohl in der Romantik wie in der Neorenaissance (ab der 1860-er Jahre) als Alleinherrscher Meisterwerke auf hohem Niveau schuf.