Sáros László György DLA,
elnök – Magyar Építőművészek Szövetsége
Tisztelt Egybegyűltek, kedves Ünneplők!
Jóllehet „programon kívül” kértem szót, mindazonáltal úgy érzem – mit úgy érzem? – kötelességemnek tartom, hogy az Ybl bicentenárium kapcsán, egyszer végre mondassék ki annak neve is, aki nélkül ez az ünnepségsorozat sokkal fénytelenebb lenne.
Szmodits Júliáról beszélek, az Ybl Egyesület elnökéről.
El tudnak képzelni valakit, aki a jövő évi naptárját már mostanra sűrűn teleírja? Teleírja programokkal. Valódi programokkal. Szmodits Júlia ezt tette tavaly. Az Ybl bicentenárium jegyében.
Ám Ö ezt tavaly tette. Nem magának, hanem a „köznek”. Ez a „köz” pedig mi vagyunk, itt és most. Meg tegnap is, és tegnapelőtt is. Ám főleg holnap.
Szmodits Júlia az, aki egyedüliként elérte azt, hogy a szakmánk – bár én hivatást szoktam mondani, – legmagasabb elismerését az Ybl-díjat végre, a legméltóbb helyen adják át, Ybl egyik, vagy talán a legszebb, de mindenképpen legméltóbb épületében, az Operaházban. S tegyék ezt Ybl Miklós születésnapján. Remélve, hogy ez ettől kezdve a díj életében már mindig így lesz. Ha semmi mást nem tett volna Szmodits Júlia, már ezzel is kivívta volna a hálásnak ritkán mondható építésztársadalom köszönetét.
Az Ybl-díjat, amit idén a díj adományozója a bicentenáriumra tekintettel megduplázott, holnap tíz, arra jogosult kaphatja meg.
Ám ez „csak” holnap lesz. Most azonban azért kértem szót, hogy mindazért, amit Szmodits Júlia tett, köszönetet mondjak. S teszem ezt remélhetőleg nem csak a magam és a Magyar Építőművészek Szövetsége nevében.
Mert ahogy mondtam, most mi vagyunk a „köz”, ezért remélem, bár tudom, hogy mindezt közmegelégedésre mondhatom:
Júlia, köszönjük szépen!
És feladatomnak tartom, s ebben kérem mindnyájuk segítségét, hogy Szmodits Júlia munkája iránti hálánk „hivatalosan” is kimondassék.
Köszönöm, hogy szót kaphattam.
