Kovács Orsolya: Megnyító

Winkler Barnabás „rózsaszín” gyűjteménye

 

Winkler Barnabás gyűjteményét kiállításokról , majd a gyűjteményt ismertető „Kezdetben volt a rózsaszín…” című szép kiállítású könyvből ismerhette meg a nagyközönség. Sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy 2011 decemberében a Zsolnay gyár egykori festőműhelyében kiállítás nyílt az anyagból, amelyet maga a gyűjtő installált és rendezett, és amely ma is áll. A kiállítás a rózsaszín mázas edények és használati tárgyak számos típusát, változatát tárja elénk. A visszafogott fehér tárlók szerencsésen emelik ki a színek és formák gyakran árnyalatnyi eltéréseit. A nagy tömegben bemutatott szilkék képviselik az egyik pólust, a tömeggyártásét, a kiállítás túlsó végén látható enteriőr pedig a személyességet, a használat egyediségét jeleníti meg a néző számára és egy kicsit azt a korszakot is, amelyben a rózsaszín edények a mindennapok tartozékai voltak.

A látvány szinte költői szépségű: a rózsaszín egyszerre távolságtartó és érzelmes, tárgyilagos és frivol. Éppen a szín gazdag jelentéstartalma miatt manapság óvakodunk a használatától, így tömegesen azonban a legerősebb ellenérzést is képes megtörni, nincs benne semmi hivalkodó vagy negédes.

Az 1880-as évektől Zsolnay Vilmos számos mázmintája tanúskodik arról, hogy költészet és valóság, a technikai kísérletek eredménye és a használati edények formáinak gazdagsága szerencsésen találkozott. Lehetett véletlen is, hogy a fajansz edények díszítésére használt ónmázakban lévő króm hatására a mázak rózsaszínes árnyalatot kaptak, olykor készítőik akarata ellenére. Talán ez a jelenség inspirálta Zsolnay Vilmost a rózsaszín máz kikísérletezésére, hogy a véletlent, mint sok más alkalommal, alkotó fantáziája szolgálatába állítsa. (Ahogy a tiger-mázról szóló legenda is egy véletlennek tulajdonítja a hólyagos mázfelület kialakulását, amit aztán szívós munka követett, amelynek nyomán a tigermáznak számos variációját fejlesztette ki Zsolnay Vilmos, a festőien foltos felülettől a szinte reliefszerű változatokig. Eszerint a tiger máz egy a festékes hordóba esett petróleummal telt üvegpalacknak köszönhette létrejöttét.)

Véletlen felismerések és szívós munka – valószínűleg ebből áll a recept, amellyel a jelentős találmányokat le lehet írni. Talán kicsit árnyaltabb a kép, ha azt mondjuk, a véletlenekben is kifejeződik egy ember céltudatos útkeresése és kifejeződik egy korszak útkeresése is. Esetünkben mindenesetre igaz a megállapítás: a Zsolnay gyár története mintegy összefoglalása annak a fejlődésnek, amely a kézműves keramikus módszerektől az ipari sorozatgyártásig vezetett, és amelyben a korszak meghatározó törekvései és az egyéni ambíciók szerencsésen ötvöződtek.

Az 1851-ben alapított manufaktúrában, Zsolnay Ignác irányítása mellett kézimunkával folyt a termelés, még ha a munkafolyamatokat szakaszosan végezték is. Zsolnay Vilmos híres találmányainak túlnyomó része – a pirogránit kivételével, amely az építészeti kerámia gyártás ipari technológiájára épült – lényegében nem más, mint a nagy múltú kézműves eljárások, a magastüzű cloisonné technika (porcelánfajansz) vagy a pasztás redukált lüszter (eozin) gyári körülmények között történő alkalmazása. A Zsolnay Vilmos nevével fémjelzett időszakban,

1865-től 1900-ig a kézműves munkának mindig nagy jelentősége volt, ugyanakkor ő maga is tisztában volt a sorozatban, nagy tömegben előállított kerámia üzleti távlataival. Már az 1870-es években kísérletezett a porcelán szigetelő előállításával is, amelyből aztán az 1890-es évekre lett jó minőségű és rentábilis termék, az 1920-as, 30-as években pedig egyenesen a gyár túlélését biztosította.

Érthető módon a kortársak és az utókor figyelme mégis elsősorban a díszművek kimunkált szépségére, hihetetlen gazdagságára irányult, hiszen ezek teremtették meg a Zsolnay márkanevet a nemzetközi piacon. Ám ahogy az elmúlt évtizedek kutatásai felfedezték a Zsolnay építészeti kerámia jelentőségét és mára közismert annak a múlt századforduló magyar építészetében betöltött rendkívül inspiráló szerepe, úgy itt az ideje megismernünk ezt a másik területet is, amely lényegében a magyar formatervezés történetének is kiemelkedő és példaértékű fejezete.

Mert miből is áll a rózsaszín edények sorozata? Először is a paraszti használati edények adaptációjából, amelyek kezdettől a formapark jelentős részét alkották, mintegy felmutatva az átmenetet a fazekas munkák és a szigorúan vett gyáripari termékek között. Ne feledjük, a XIX. század közepén Magyarországon még a városi háztartások is túlnyomórészt a fazekas piacokon beszerzett cserépedényeket használták, amelyek egészen a XX. század elejéig feltűntek a polgári otthonokban. A keménycserép, porcelán, később az öntöttvas edények használata lehetetlenítette el a kis műhelyek működését, amelyekből a fazekasok közül sokan a Zsolnay gyárban kapták munkát, ahol az általuk jól ismert típusokat gyártották korongolással, gyakran a díszítési módokat is megtartva. A használati edények alapformái a közös múltban és a közös feladatban gyökereztek, hiszen a konyhatechnika ekkor nem tért el lényegesen a paraszti és polgári háztartásokban. A XIX. századi falusi konyhákban is változatos típusokkal találkozhatunk, a boros- és vizeskancsóktól kezdve a sütőformákon át a fazekakig, lábasokig, szűrőkig és a különféle tároló edényekig , éthordókig.

Ezeket a típusokat egészítették ki azok a konyhai eszközök, amelyek régebbi eredetűek, de formájuk már a XIX. század gyáripar körülményei között tökéletesedett. Idetartoznak a citromprések, paszírozók, gyümölcsös-, süteményes- és halastálak, kuglófsütők. És idetartozik a tálalóedények széles köre. Bögrék, teás- és kávéskannák szűrővel vagy anélkül, csészék csészealjjal, söröskorsók és kriglik.

A rózsaszín mázas edényeknek van egy másik érdekes csoportja. Díszkancsók, vázák, tálak, amelyek az 1880-as évek díszműveinek formáját követik. Jól láthatóan a gyár annak a kispolgári rétegnek szánta ezt a termékcsoportot, amelynek igénye volt a dísztárgyakra, nyilván a státuszt jelentő Zsolnay dísztárgyakra is, de anyagi lehetősége nem nyílt a technikai és művészi szempontból jelentősebb darabok megszerzésére. Ennek a tárgycsoportnak az az érdekessége, hogy a Zsolnay díszkerámiáknak a korszak közgondolkodásában betöltött szerepét jelzi. A díszedénnyé nemesült rózsaszínmázas korsók, bögrék és tálak között akadnak polírarannyal dekorált változatok, sőt olyanok is, amelyek egy- egy jeles alkalomra készültek, megörökítvén a megajándékozott nevét és az évszámot is.

A következő csoport a szaniterek, egészségügyi áruk széles skáláját foglalja magába a fogkefetartótól a mosdókagylón át az éjjeli edényig. A higiéniai viszonyok átalakulása a XIX. század utolsó harmadában gyorsult fel a vízvezetékek elterjedésével, majd a csatornahálózat kiépítésével. A folyóvíz bevezetésével megjelent a fürdőszoba, amely aztán újabb lehetőséget kínált a kerámiagyártás számára. A higiénia fejlődése és általánossá válása a városi lakosság körében az ehhez kapcsolódó használati tárgyak differenciálódását hozta magával.

A pink edények, használati tárgyak tehát technikájukban és formájukban is rendkívüli változatosságot mutatnak és tükrözik a XIX. század végén zajló társadalmi, gazdasági változásokat. A fajansz és porcelán munkák ugyanakkor a gyárban zajló technikai fejlődésnek is hű tükrei. Winkler Barnabás gyűjteményében az egyszerű cserépedények képviselik a kezdetet. Az 1880-as években már fajanszból készültek a rózsaszín vagy szürke mázas használati edények, amelyek belső felületét gyakran finom, hálószerű repedések borítják. Erre mondták akkoriban, hogy az edény „hariszos”. Ilyenfajta , a mázon keletkezett repedések gyakoriak a díszedényeken is. Az apró tökéletlenség szinte az egyediség varázsát jelenti a mai ember számára, amelyet fokoz a rózsaszín mázak árnyalatbeli gazdagsága. A már említett mázminták arra utalnak, hogy itt korántsem esetlegességről van szó: a rózsaszín számos árnyalatát receptek alapján állították össze. Az 1890-es évektől tértek át a porcelán használati edények gyártására, amelyek egy része szintén a jellegzetes rózsaszín mázzal készült. A mázak változatossága mellett figyelemre méltó a formák gazdagsága. Az egyes típusokat a részletképzés különbözősége teszi karakteressé. Jellegzetes eltéréseket mutat az edények füle: ez az a rész, ahol az előképként felhasznált magyar fazekas vagy francia, német, angol változatok a leghatározottabban különíthetők el. A fülek gyakran készülnek korongozással, de a kézzel formázott fül sem ritka. A díszítmények túlnyomó többségét a préseléses technikával képzett reliefszerű felületek adják.

A rózsaszín használati edények és tárgyak csoportja a Zsolnay gyár történetének egy fontos fejezetét tárja fel a szemlélő számára, de nemcsak ezért tanulságos. Másként szépek ezek a tárgyak, mint a díszkerámiák gyakran ámulatba ejtő, olykor arisztokratikus, máskor kimódolt világa. Közel hozzák egy letűnt kor hétköznapjait, amelyekben a tárgyak értéke is másképpen fogalmazódott meg. A gyufatartók, terebélyes tálak, művészien megmunkált fülű csészék nem követtek gyorsan változó divatot. Letűnt világról, lassabban folyó időről mesélnek, olyanról, amelyben egy korsó vagy csésze arany felirattal nászajándékká magasztosulhatott. Talán ez a magyarázata annak, hogy Winkler Barnabás bő száz év távlatából ilyen meglepően sok rózsaszín tárgyra talált az elmúlt évtizedek során.

Persze a szenvedély mellett, amely minden igazi gyűjtő sajátja. Tanulságosak a kis történetek, amelyeket élvezettel idéz fel könyvében egy-egy „rózsaszín” megszerzése kapcsán. Valóban sokszor úgy tűnik, mintha láthatatlan kéz irányítaná a gyűjtőt és segítené hozzá az áhított tárgyakhoz, legyen szó a pécsi vásárról, a bécsi Flohmarktról vagy akár a brüsszeli régiségkereskedésről, amely éppenséggel afrikai kézműves munkákkal foglalkozik. Igen, a gyűjtéshez ugyanolyan elkötelezettség kell, mint amilyen annak idején a tárgyak megszületését segítette.

De ne csak a tárgyakról beszéljünk. A gyűjtés is, mint minden fontos dolog az életben, az emberi kapcsolatokon keresztül teljesedik ki. A régi és új barátok, a tárgyak révén kiépült kötődések éppúgy meghatározzák a gyűjtő életét mint maga a gyűjtés szenvedélye. A szerencsés alkalmak, amelyek lehetővé tették, hogy Winkler Barnabás a Zsolnay család olyan tagjaival találkozhasson, akik még közvetlen részesei voltak a tradíciónak, egészen más dimenziót adnak a tárgyakkal kiépített érzelmi viszonyulásának is. A gyűjtő személyes életének múlandóságával szembe szegezheti gyűjteményét, amely olyan új minőséget képvisel, ami több és időt állóbb az egyes tárgyaknál. Igen, a gyűjteményben a sok tárgy egyúttal többet is jelent önmagánál. Ez az új minőség látható a kiállításban elhelyezett szilkék tömegén, ez köszön vissza az illusztrációkon, kifejezve a „rózsaszín mánia” lényegét, a használati tárgyak szépségében rejlő összetett esztétikai minőség megértését.

Kovács Orsolya

 

Kövessen minket!

Képeinkből

Virtuális séták

YBL MIKLÓS (1814 – 1891) ARCHÍVUM